[origo] itthon

100
90

Egészségügyi kedvezményekről faggat a kormány

[origo]|2005. 08. 01., 6:58|

A harmadik kérdéssel folytatódik a kormány sms-kampánya. A Népszabadság információi szerint ezen a héten azt kérdezi a kormány, hogy járjon-e kedvezmény azoknak, akik rendszeresen eljárnak szűrővizsgálatokra.

Ezúttal saját programjához is kapcsolódó kérdéssel folytatja a kormány a két hete megkezdett sms-kampányt. Az eheti kérdés arra vonatkozik majd, hogy kapjanak-e azok valamilyen kedvezményt, akik rendszeresen eljárnak a szűrővizsgálatokra - írja a Népszabadság.

Az elképzelés lényege, hogy sok betegség korai felismeréssel megelőzhető, ami a leggazdaságosabb kezelési mód. A lap szerint ez az ötlet már a 100 lépés programja kapcsán is felmerült. A mostani kérdés így szorosabban kapcsolódik a kormány törvénykezési programjához, mint az eddigi kettő. Az SZDSZ pénteken épp azért bírálta a kormány sms-kampányát, mert a kisebbik koalíciós párt szerint nincs értelme olyan kérdésekről szavazni, amelyeket nem követ törvénykezés.

A kormány két hete indította el sms-kampányát, melynek célja, hogy társadalmi vitát gerjesszen olyan kérdésekről, amelyek a világ számos más országában is az érdeklődés középpontjában állnak. Az első héten a harmadik gyerek nemének megválaszthatóságáról, a másodikon pedig arról kérdezte a kabinet az embereket, hogy lehessen-e vezetni egy pohár sör elfogyasztása után.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »