Meghalt, mert nem küldtek érte mentőt

Vágólapra másolva!
Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntettével gyanúsítják a sárvári mentőállomás diszpécserét, mert többszöri hívás ellenére sem küldött mentőt egy betegért. Az Országos Mentőszolgálat annyit közölt, hogy az indokolatlan segélyhívások kiszűrése sokszor nehéz feladat.
Vágólapra másolva!

Az eset még tavaly decemberben történt, amikor a Vas Megyei Markusovszky Kórházból jelezték a rendőröknek, hogy egy bejcgyertyánosi férfi otthoni rosszullétét követően meghalt. Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a nyomozás során a szakértők megállapították, hogy a 37 éves férfi halála ok-okozati összefüggésben állt azzal a mulasztással, hogy nem küldtek érte mentőt. A gyanúsított szabadlábon védekezhet az ellene indított büntetőeljárás során.

"A beérkező hívásainknak csak kis hányada valóban sürgősségi eset, az indokolatlan mentőhívások kiszűrése pedig a sokszor hiányos információk alapján nehéz feladat" - közölte az üggyel kapcsolatos állásfoglalásában az Országos Mentőszolgálat. A diszpécser "egy indokolatlan riasztással a következő, esetleg súlyos állapotú, veszélyben levő beteg életét megmenteni képes mentőautót teheti foglalttá". A mentők egy nap hatezer segélyhívást kapnak - áll a közleményben. Ehhez csak annyit tettek hozzá: "Annak a kérdésnek a tisztázása, hogy a konkrét telefonbeszélgetésben pontosan mi hangzott el, és hogy a mentésirányító a beteg késedelmes ellátásáért felelős-e, a Bíróság feladata."

Az [origo] kérdésére, hogy rögzítették-e a konkrét telefonbeszélgetést, a mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt a választ adta, hogy hangrögzítő berendezés csak a nagyobb központokban, az országban mintegy negyven mentőállomáson van. A mentőszolgálat indokolatlannak tartja, hogy párhuzamos vizsgálatot folytasson, amíg a nyomozók és a Bíróság foglalkoznak az üggyel. "A Bíróság jogerős ítéletéig a diszpécsert is megilleti az ártatlanság vélelme" - közölte Győrfi az [origo]-val.

A sárvári mentőállomás 44 ezer lakos ellátását végzi, körülbelül 30 dolgozója van, köztük két mentőtiszt, tizennégy mentőápoló és tíz mentőautó-vezető. Az ügyben csak az Országos Mentőszolgálat jogosult nyilatkozni.