Péntektől Sólyom László az államfő

Vágólapra másolva!
Pénteken új államfőt avatnak Magyarországon: Sólyom László váltja Mádl Ferencet. Az új köztársasági elnök, aki magát elkötelezett Európa-pártinak tartja, az egyik legnagyobb társadalmi problémának a szegénységet nevezte. Egy interjújában azt is kifejtette, hogy a közvéleménytől is független kíván maradni, még ha emiatt nem is lesz népszerű.
Vágólapra másolva!

Pénteken iktatták be hivatalába Sólyom Lászlót, akit júniusban választott az Országgyűlés köztársasági elnökké. "Mától kezdve az alkotmány szerint én képviselem a magyar államot. Szinte megtestesítem. Éppen ezért szükséges leszögezni, az állam nem én vagyok, és az állam nem mi vagyunk, a magyar állam vezetői, akik itt ülnek, hanem a magyar állam alkotó része és alkotója a magyar nép" - mondta első elnöki beszédében Sólyom László.

A beiktatás nem volt olyan nagyszabású, mint 2000-ben Mádl Ferencé, akit a Kossuth téren több ezer meghívott jelenlétében avattak államfővé. Sólyom avatásán ünnepségét a Sándor-palotában tartották mindössze félszáz vendég jelenlétében. Az eseményre természetesen meghívást kaptak a legfőbb közjogi méltóságok, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, az alkotmánybírók, a kormánytagok, az ombudsmanok, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint a parlamenti pártok elnökei és frakcióvezetői.

"Nem akarok 'szeretett elnökünk' lenni" - mondta az új államfő a Magyar Hírlapnak adott interjújában, érzékeltetve azt, hogy nemcsak a pártoktól, hanem a közvéleménytől is független kíván lenni. A legnagyobb társadalmi problémának a szegénységet nevezte, de szintén nagyon fontos problémának tartja a cigányság jövőjét.

Elmondása szerint, ahogy elődjei, ő sem fog élni törvénykezdeményezési jogával, és ritkábban, a súlyos esetekben fog csak törvényt visszaküldeni a parlamentnek, ahogy az Alkotmánybírósághoz sem fordul majd túl gyakran. "Mádl elnök úr minden indítványa talált, jogilag mindig igaza volt, de én nem mindegyiket adtam volna be az Alkotmánybíróságra" - jegyezte meg Sólyom László.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Sólyom magát elkötelezett Európa-pártinak nevezte. "Az EU ügyében továbbra is a mélyebb integrációt pártolom, nem csak gazdasági, hanem kulturális, szellemi és politikai téren is." A Magyar Hírlapnak elmondta, hogy túlzásnak tartja az USA rendkívüli intézkedéseit és jogkorlátozásait, amit a terrortámadások után vezettek be. "Én például addig nem megyek az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnom" - fejtette ki az államfő.

Sólyomnak civilként is fontos volt a környezetvédelem, az ökológia, ígérete szerint nem lesz másként ez köztársasági elnökként sem. Ő is ellenezte korábban például a Zengőre tervezett katonai lokátorállomás felépítését. Ősszel, már elnökként a Zengő napokon ő is felmegy a hegyre - ígérte meg a Magyar Hírlapnak.