A szórólapos bosszantókról kérdez a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány következő sms-kérdése arról kérdezi az állampolgárokat, hogy egyetértenek-e azzal, hogy törvény büntesse azokat, akik minden kérés ellenére szórólapokat helyeznek el a postaládákban. Ez a kabinet ötödik sms-kérdése, korábban összesen hat üzenetet ígértek.
Vágólapra másolva!

Egyetért-e azzal, hogy törvény büntesse, ha határozott jelzése ellenére szórólapokat helyeznek el postaládájában? - erről szól a kormányzati sms-kampány legújabb, immár ötödik heti kérdése, amelyre telefonos üzenet mellett, interneten keresztül is válaszolhatnak az állampolgárok.

Az sms-kampány indításakor a kormányszóvivő jelezte, hogy a kormány nem kíván törvényeket alkotni, illetve módosítani a szavazások eredményének megfelelően, inkább társadalmi vitákat akar indítani akciójával.

A kormány már kérdezett a születendő gyermekek nemének megválaszthatóságáról, a szűrővizsgálatok utáni kedvezményekről, a vezetés előtti alkoholfogyasztásról, valamint az Áfa miatt változó árak feltüntetéséről.