Az EU-t sértheti a határőrök elküldése

Vágólapra másolva!
Megszűnik három határőrigazgatóság, várhatőan kétezer ember kerül utcára a Belügyminisztérium döntése értelmében - írja a Népszabadság. A határőrök száma már most is közel kétezerrel kevesebb, mint amit az EU felé vállaltunk.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság információi szerint a belügyminiszter utasítást adott a balassagyarmati, a szombathelyi és a nagykanizsai határőr-igazgatóságok felszámolására. Korábban már felmerült kétezer határőr elbocsátása, annak ellenére, hogy EU finanszírozza a létszám fenntartását. A határőrség létszáma ráadásul már így is közel kétezerrel kevesebb, mint az EU felé vállalt 14 ezer fő, amely a schengeni feladatok ellátására szükséges. A döntés ellen fizetett hirdetésben tiltakozik a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete.