Betöréstérkép készül Angyalföldön

Vágólapra másolva!
A rendőrség honlapján követhetik majd nyomon az Angyalföldön elkövetett betöréseket és lopásokat a XIII. kerület lakói. A rendőrség azt ígéri, hogy szeptembertől lesz elérhető az az oldal, ahol a lakók annak tudnak utánanézni, hogy az utcájukban milyen bűncselekményeket követnek el.
Vágólapra másolva!

Szeptember közepétől érhető el a XIII. kerületi rendőrkapitányság honlapján az a térkép, ami a kerületben elkövetett bűncselekményekről informálja majd a lakókat. Batta Brigitta, a kapitányság szóvivője az [origo]-nak elmondta: a tervek szerint az oldalon négy térkép lesz elérhető, amely azt mutatja, hogy Angyalföldön hol követtek el betörést, rablást, autólopást és autófeltörést.

A térképen a bűncselekmények színhelyeként házszám nem lesz feltüntetve, annak viszont a felhasználó utána tud nézni, hogy abban az utcában, ahol ő lakik milyen típusú bűncselekmények történtek. Az adatokat a rendőrség naponta frissíti majd.

Batta Brigitta elmondta: a térképpel a rendőrség célja a tájékoztatás, illetve, hogy a kerület lakóit bevonják a bűnmegelőzésbe. A rendőrség abban bízik, ha a lakók látják, hogy a lakhelyük közelében milyen bűncselekményeket követnek el, akkor nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a biztonságra. A honlapon biztonsági ajánlások is lesznek, a lakásteszt kitöltésével pedig a felhasználó megtudhatja, hogy betörőbiztos-e a lakása.

A rendszer kiépítése 5,5 millió forintba kerül. Hasonló bűnözési térkép eddig csak Dunaújvároson működik, de a rendőrség azt csak saját célra, nem pedig a lakosság tájékoztatására használja.