Kalambó és Zoli kekeckedése miatt folyt vér Miklóson

Vágólapra másolva!
Törökszentmiklóson szerda délután egy kézigránát robbant az utcán, egy ember meghalt, húszan megsebesültek, amikor két család között szó szerint kitört a háború. A törökszentmiklósiak rettegnek, a két családban forr a bosszú, egy kislány lábát állítólag levitte a gránát. Az egész azzal kezdődött, hogy Kalambó és Zoli összeveztek, hogy ki az erősebb - mondják a helyiek.
Vágólapra másolva!

Rendőrségi szalagba ütközött az autós, ha csütörtök kora délután a Debrecen felé menő útról jobbra kanyarodott Törökszentmiklós keleti részén. "Az úttesten tilos járni!" - mondta mindenkinek egy rendőr, társa néhány méterrel arrébb terelte az embereket a járdára. A lezárt területen vérnyomok, egy kézigránát okozta lyuk az aszfalton, a kerítéseken pedig golyó ütötte lyukak emlékeztettek, hogy szerdán kora este elszabadult a pokol az alföldi kisváros utcáján. Egy ember meghalt, huszan megsebesültek, közülük hárman életveszélyes állapotban vannak.

"Késelés, lövöldözés, kézigránát" - foglalta össze egy helyi lakos, amikor arról kérdeztük, hogy mi történt. "Az a robbanás, a kézigránát, az szörnyű volt. Beleremegtek az ablakok. Állítólag már nyolc halott van. Itt mindenki fél. Vagy százan, de hatvananan biztosan kint voltak az utcán, és hatalmas üvöltözés volt. Üvöltöttek a sebesültek, a rokonaik, mindenki" - tette hozzá a tömegverekedés színhelyétől négy házra elő férfi . Ahogy a környék legtöbb lakója és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elkeseredett vezetője, ő sem kívánt többet nyilatkozni.

Két roma család esett egymásnak, a helyiek szerint nem először és nem is utoljára. Ráczék frissen ácsolt fakerítése a tömegverekedés helyszínenének közelében van, udvarukban egy betört szélvédőjű Lada állt. Tucatnyi ember ült csütörtök délután a kertben, kétségbeesett arccal, alig szóltak egymáshoz is. "Nem történt itt semmi" - küldték el az érdeklődőt, egy fiatal nő könnyeivel küszködött, a férfiak csak bámultak maguk elé.

Néhány száz méterrel arrébb, már a sáros földutaknál három fiatal szotyizott. Ők a rivális Mága családhoz tartozónak mondták magukat, és ők is nagyon szomorúak voltak. Ezt a családot csak Kalambóékként emlegetik, a család legerősebb emberének beceneve után. "A tizenhárom éves húgom lábát letépte a gránát. De ki lesznek nyírva mind" - mondta közülük a legfiatalabb, egy tizenhat körüli fiú, aki Kalambó öccsének mondta magát. Mindannyian azt állították, hogy ők Kalambó testvérei, bár ezt a helyiek szerint nem szó szerint kell érteni. "Szét kell őket szúrni egy az egybe. Kinyírok hármat legalább, az száz százalék" - mondta keserűen a Rácz családról.

A vita kezdetéről nehéz volt tőlük sokat megtudni. Szerintük Ráczék kezdték, mert kötekedni akartak. "Fanatikus, elvont emberek, nincs értelme velük a vitának. Semmiség miatt jöttek, hogy megölik a Kalambót. Úgy kezdődött, hogy jöttek kocsival. Már három hete is meg akarták ölni a bátyámat, megszurkálták. Most az egész család jött, kiszálltak kocsiból, és látszott, hogy ölni akarnak, valami hülye kis kötekedés miatt." Ennek a verziónak némileg ellentmond, hogy a tömegverekedés nem Kalambóék, hanem Ráczék háza közelében volt, de a fiúk szerint csak kiszorították oda támadókat. A pisztoly és a gránát is Ráczéknál volt szerintük.

Fotó: Fábián Évi
Golyónyom a kerítésen

A helyiek szerint Kalambó Törökeszentmiklós legkeményebb embere. A harminc év körüli férfi állítólag egyedül megvert egyszer mindenkit egy abádszalóki szórakozóhelyen, több alföldi településen szedett védelmi pénzt, és ő futtatja a környékbeli utakon dolgozó prostituáltakat. A kilencvenes évek végén felgyújtott egy éttermet, és ekkor évekre börtönbe került. Idén év elején szabadult. Néhány helyi szerint a szerdai utcai háború onnan indult, hogy Ráczék rátették a kezüket Kalambó érdekeltségeire, amíg ő börtönben volt, és most eljött a leszámolás ideje. Néhány héttel azelőtt már megpróbálták megkéselni Kalambót és utána megkéseltek valakit a Rácz famíliából is. A legtöbben úgy vélték, hogy valami pénzen vagy valami területen veszett össze a két család, de konkrétumot senki sem tudott mondani.

Mások szerint viszont nem területfelosztási vagy anyagi volt vita a Ráczokkal, mert Zoli, a Rácz család fenegyereke, már áttette székhelyét Budapestre, csak néha jár haza. Kalambó pont ezért nem is megy soha Pestre. Zoli azonban nem rég provokálta egy otthoni látogatásakor Kalambót, egy kocsmában hencegeni kezdett: erősebb nála és simán leverné. "Ez egy ki szarik nagyobbat vita volt" - mondta egy törökszentmiklósi fiatalember, aki állítása szerint nagyon jól értesült, és nem szabad hinni a maffiaháborúról szóló mende-mondáknak. "Erre Kalambó megkeserste Zolikát, és leütötte. Még aznap megkéselték Kalambót bosszúból és később még egy György nevű férfit is. Kalambóék azóta vissza akarnak vágni". E változat szerint Kalambó családja, a Mága család támadott.

A Ráczok és a Mágák szembenállása akár anyagi akár büszkeségi probléma, nem a mostani vitával kezdődött. Az előző generáció veszett még össze, Zoli és Kalambó apái. Pedig van aki szerint a két család távoli rokonságban él egymással, de a rivalizálás miatt mindenkinek döntenie kellett, hogy ki hova áll. Most is vannak, akik arra esküszenk, hogy Ráczék nagyon rendes emberek, mások pedig Kalambó tekintélyét tisztelik. "Én az öreg Rácz szomszédja voltam. Soha semmi baj nem volt velük, és minden gyerekének vett egy házat" - mondta valaki.

Több helyi szerint Kalambó sokat keménykedik, nagy BMW-vel furikázik az utcákon és mindenki fél tőle. Állítólag most valahol bujkál. A környéken lakók félnek kimenni az utcára. Mindenki attól tart, hogy újabb bosszúk következnek. A rendőrök és a polgárőrök folyamatosan őrködnek. Pénteken a verekedésben részt vevő mintegy hatvan emberből nyolc személyt őrizetbe vettek, négy másik gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet.

Magyari Péter