Autótolvajt sebesítettek meg a rendőrök

Vágólapra másolva!
Budapesten hétfő este egy ember súlyosan megsérült miután a rendőrök rálőttek egy autós üldözés során. Egy másik ember könnyebben sérült meg, amikor elfogták. A négy feltételezett autótolvaj egyikének sikerült elmenekülnie.
Vágólapra másolva!

Hétfő este 19 óra 30 perckor Budapest III. kerületében egy férfi arra lett figyelmes, hogy gépkocsijának gumija defektes. Ki akarta cserélni a kereket, mikor egy tört magyarsággal beszélő férfi érdeklődött egy utca iránt. Az illető észrevette, hogy egy másik férfi az autójából ki akarja venni autós táskáját, mire előhúzta a nála lévő gázpisztolyt. A két férfi menekülni kezdett, egy közelben várakozó amerikai rendszámú személygépkocsiba akartak beszállni, ahol két társuk várakozott. Ez egyiküknek sikerült, a másikat a helyszínre érkező rendőrjárőr elfogta.

A rögtön kiadott körözés alapján az autótolvajok gépkocsiját egy másik rendőrjárőr a III. kerületi Bogdáni útnál próbálta megállítani, de az nem állt meg, el akarta ütni a rendőröket. A járőrök többször rálőttek a tovább menekülő gépkocsira. Az üldözötteknek nem sikerült befordulni a a Komjádi Béla utcába. A tolvajok kiugrottak a gépkocsiból és a Frankel Leó út felé menekültek, ekkor lőttek rájuk a rendőrök.

Egyikük súlyosan megsebesült, a másik elfogása közben szenvedett könnyebb sérülést, harmadik társuk elmenekült.