Elszabotálják a fővárosi vizsgálóbizottságokat

Vágólapra másolva!
A koalíció visszaél többségével - a Fidesz szerint ezért nem alakulhattak meg az általuk javasolt vizsgálóbizottságok a fővárosban. Az SZDSZ szerint minden átlátható, nincs szükség a médiacirkuszra. Az MSZP úgy véli, vizsgálódni a meglévő két tucat városházi bizottság is tud - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Csaknem tucatszor kezdeményezték vizsgálóbizottság létrehozását a Fővárosi Közgyűlésben 2002 óta, de csak egy ilyen testület alakult meg, és az is eredménytelenül zárta munkáját. A többség legutóbb azt a fideszes indítványt szavazta le, amelyben az ellenzéki frakció a kéményseprő vállalat 85 millió forintos hitelfelvételének szabályosságát vette volna górcső alá.

A Fővárosi Közgyűlés nem hasonlítható össze a parlamenttel; a képviselők ugyanis nem nagypolitikai, ideológiai kérdésekről, hanem "napi operatív ügyekről" döntenek. Bőhm András, a városházi SZDSZ-frakció vezetője szerint a vizsgálóbizottságok létrehozását a Fidesz csak azért kezdeményezi, hogy médiacirkuszt csaphasson, ehhez pedig nem asszisztálnak. Hasonlóan vélekedett Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi MSZP-frakció vezetője. A Népszabadságnak elmondta, hogy a Fidesz által kezdeményezett ügyekben a közgyűlési többség eddig mindig úgy ítélte meg: a vizsgálatokat a jelenleg meglévő, több mint húsz fővárosi bizottság is el tudja végezni.

A Fidesz 2002 óta nyolc alkalommal tartotta szükségesnek vizsgálóbizottság megalakítását a városházán. Kifogásolták a vízművek közbeszerzési gyakorlatát, felelőst kerestek volna a BKV tavaszi járatritkítása miatt is. Külön testületet hoztak volna létre azt kideríteni, miért lépték túl több mint egymilliárd forinttal a 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni munkálatok során az eredeti költségkeretet.