Kiszorulnak helyükről a belvárosi tűzoltók

Vágólapra másolva!
Továbbra is bizonytalan a Gerlóczy utcai belvárosi tűzőrség sorsa. Már korábban is felmerült a tűzoltóság költözése, helyzetük rendezését a közeli bazársor bontása miatt pedig már nem lehet tovább halogatni - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Sem feladatát nem tudja rendesen betölteni, sem az ott dogozók munkahelyi feltételeit nem lehet biztosítani a belvárosi tűzőrség Gerlóczy utcai épületében. A több mint százéves épület szinte folyamatos felújításra szorul. Mindössze két szerkocsi fér el, ezért nincs hely olyan speciális járművek elhelyezésére, amelyre legnagyobb szükség éppen belvárosban lenne. A helyzetük már évtizedekkel ezelőtt megérett a változtatásra, de most a Madách téri bazársor bontása miatt tovább már nem odázható el a megoldás - írja a Népszabadság.

A szakmai elképzelések szerint az új laktanya legkedvezőbb helye valahol a Nyugati pályaudvar környékén lenne. Felvetődött, hogy a vasút Podmaniczky utcai területén, az ott beruházó TriGránit Rt. helyet adna egy újonnan épülő tűzőrségnek valahol a Ferdinánd híd és a körút között. A cég felépítené a laktanyát, a főváros pedig bérelhetné az épületet. A tárgyalások már megkezdődtek, de számításaikat keresztbe húzták a terület tulajdonjogáról szóló viták, amelyek a bíróság elé kerültek. Mivel az ilyen ingatlanvitákban a bírósági gyakorlat szerint csak évek múlva születik döntés, egyelőre nem lehet tudni, hová költözhetnek a tűzoltók, ha bontani kezdik a Madách téri bazársort.