Jövőre elektronikus jeggyel utazhatunk a metrón

Vágólapra másolva!
Jövő április elsején vezeti be a kisföldalattin az elektronikus jegy- és bérletrendszert a BKV. Ezután fokozatosan kiterjesztik a rendszert, 2007 decemberére már az összes járaton chipkártyával utazhatunk. Ezzel egy időben megszűnik a papírbérlet. A rendszer kiépítése 16-24 milliárd forintba kerül.
Vágólapra másolva!

Április elsején vezeti be a kisföldalatti vonalán az elektronikus jegy- és bérletrendszert a BKV. A rendszert 2006. november 30-ig kiterjesztik a többi metróra, 2007 decemberében pedig a BKV összes tömegközeledési járatára. Koós András, a BKV projektigazgatója az [origo]-nak elmondta: a várhatóan 16-24 milliárd forintba kerülő rendszert úgy építik ki, hogy az a későbbiekben alkalmazható legyen a Budapesti Közlekedési Szövetség járatain, vagyis a Volán-buszokon és vonatokon is.

Az új rendszer kiépítésével a hagyományos papírjegyeket és bérleteket chippel ellátott műanyag kártyák váltják fel, amelyeket a telefonkártyához hasonlóan többször lehet majd feltölteni. Az ötéves élettartamra tervezett bérletek alapára, feltöltés nélkül körülbelül 500 forint lesz. Egy vonaljegy ára pedig 50 forint körül alakul, a jegyet várhatóan 100-200 alkalommal lehet majd feltölteni. Aki pedig csak egy alkalommal használja a chipkártyás jegyet, a használat után visszaválthatja majd a BKV pénztáraiban. A tömegközlekedési eszköz használata előtt egy leolvasó egység vonja majd le az adott összeget a jegyekről és bérletekről. A metró esetében például a kapu csak ezt követően engedi be az utasokat az alagútba.

A rendszer kiépítésére pályázatot írtak ki, a tenderre a hétfői határidőig négy cég jelentkezett: az EDS Magyarország Kft., a Sagem Magyarország Kft., a MÁV Informatikai Kft. és a T-Systems. A BKV várhatóan novemberben hirdet győztest. A rendszert a nyertes cég építi ki, ezt követően pedig 10 évig üzemelteti azt. A BKV a 10 év alatt rendelkezésre állási díjat fizet, így törleszti a vállalkozónak a költségeket. Ezt követően a rendszer a BKV tulajdona lesz.