[origo] itthon
Beismerték tettüket Karcsika Törökországba csempészői
MTI|2005. 09. 14., 18:32|Utolsó módosítás:2005. 09. 14., 18:45|Beismerte tettét mind a hat vádlott, aki az ügyész szerint részt vett Tüysüz Mehmet Karcsika Törökországba csempészésében; ellenük a Szegedi Városi Bíróságon szerdán megszületett az egyelőre nem jogerős ítélet.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0501/20050107turpuzmeh.jpg)
Karcsika korábbi képe
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlottak, egy házaspár, százezer forintért vállalta, hogy kiskorú gyermekük adatai alapján, aláírásukkal hamis útlevelet igényelnek, amelyben Tüysüz Mehmet Karcsika fényképe szerepelt.
A Kádár Gábor vezette bírói tanács az elsőrendű vádlottat vagyoni haszonszerzés céljából elkövetett embercsempészet és közokirat-hamisításban találta bűnösnek, ezért egy év börtönre ítélte, amelyet három év próbaidőre felfüggesztett; a feleséget negyven nap fizikai, közérdekű munkára kötelezte.
A házaspárt egy ismerősük, a harmadrendű vádlott vonta be az ügybe, amelyért ötezer forintot kapott. Őt felbujtóként, vagyoni haszonszerzés céljából elkövetett embercsempészet miatt egy év börtönre ítélte a bíróság, és két évre eltiltotta a közügyektől. A 30 éves férfi eddig 13 alkalommal volt büntetve, egy korábbi ítélet feltételes büntetési ideje még tartott, ezért a mostani döntés értelmében a büntetés letöltése előtt nem bocsátható szabadlábra.
A negyedrendű vádlottat embercsempészet bűntettében, felbujtóként, valamint közokirat-hamisításban találták bűnösnek, ezért 120 ezer forint pénzbírsággal sújtották.
Az ötödrendű vádlottat, aki az elsőrendű vádlottal, valamint élettársával és a török állampolgárságú apával külföldre vitte a kisfiút, egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, de három év próbaidőre bocsátotta a bíróság vagyoni haszonszerzés céljából elkövetett embercsempészet miatt. A hatodrendű vádlott, az apa ismerőse az elsőfokú ítélet szerint felbujtóként részt vett az embercsempészetben, ezért kilencvenezer forint megfizetésére kötelezték.
Az ítélet nem jogerős: az ítélethirdetés után az ügyész három nap gondolkodási időt kért a bűntettek minősítése miatt, a harmadrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, a negyedrendű vádlott pedig részletfizetési kérelmet nyújtott be.
(MTI)
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?