Állítólag ritkította járatait a BKV

Vágólapra másolva!
Budapest vezetéséhez fordult a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, mert utasoktól származó információik szerint a BKV megritkította a járatait. Különösen szeptember első napjaiban volt érezhető egyes járatok hiánya, de állítólag azóta is előfordul kimaradás egy-egy járaton. Az egyesület úgy tudja, hogy a BKV sofőrhiánnyal küzd. A BKV tagadja, hogy járatot ritkítottak volna.
Vágólapra másolva!

Budapest vezetéséhez fordult a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, mert arról tájékoztatták őket az utasok, hogy szeptember első két napjában hat budai villamosra - 18-as, 47-es, 49-es, 56-os, 61-es és 118-as - kellett a megszokottnál többet várni. Az egyesületnél úgy tudják, hogy a járatkimaradásoknak az az oka, hogy nincs elég sofőr a BKV-nál. Az iskolakezdés első napjaiban volt leginkább érezhető az érintett járatok ritkulása, de azóta is kimarad egy-egy járat - mondta az [origo]-nak az egyesület munkatársa, Vitézy Dávid.

A villamosokhoz hasonlóan az egyesületet néhány troli- és buszjárat kimaradásáról is értesült a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Ezek közül néhányat előre meghirdetett a BKV: például az Örs vezér térről induló 85-ös busz ritkábban jár, ez a menetrendből is kiderül. Az egyesület szerint ugyanakkor ez a ritkítás is elfogadhatatlan, mert a délutáni csúcsforgalomban eddig is hatalmas tömeg volt a 85-ös buszon.

Az egyesület úgy tudja, hogy a fővárosi önkormányzatnál vizsgálatot indítottak az állítólagos járatritkítások ügyében.

Nem volt szándékos járatritkítás a BKV-nál - mondta az [origo]-nak Szász Tamás, a BKV sajtószóvivője. Ez azt jelenti, hogy az előre megtervezett menetrendben nem ritkították szeptembertől a villamosokat, az ugyanakkor előfordulhatott, hogy bizonyos napokon - a menetrendtől eltérően - kevesebb járat indult el. Az egyesület által felhozott konkrét eseteket a BKV megvizsgálja és néhány napon belül állásfoglalást ad ki. A sofőrhiánnyal kapcsolatban a szóvivő egyelőre nem akart nyilatkozni.