Házat folglaltak a régi pesti zsidónegyedben

Vágólapra másolva!
Elfoglalta a Kazinczy utca 41. szám alatti házat a Centrum Csoport, akik tavaly a volt Úttörő Áruházban szerveztek illegális házfoglaló akciót. Az évek óta üresen álló épületben úgynevezett squatot szeretnének létrehozni, amely szociális és kulturális célokat szolgálna: hajléktalanszállót alapítanának, és helyet biztosítanának az ifjúsági szubkultúrának. Az önkormányzatot rá akarják venni, hogy a rezsi fizetése fejében engedje át nekik az ingatlant. Az új squat megnyitója vasárnap délután öt órakor lesz. 
Vágólapra másolva!

Szombat délután elfoglaltak egy üresen álló VII. kerületi házat a Centrum Csoport aktivistái, akik 2004 októberében kulturális központot szerveztek illegálisan a lebontásra ítélt Úttörő Áruházban. A foglaltház szubkultúra sok európai uniós országban virágzik. A squat-nak nevezett létesítmények célja, hogy szociális és kulturális igényeket elégítsenek ki. A squat-alapítók tiltakoznak az ellen, hogy az állam, az önkormányzat kihasználatlan házakat birtokol, míg sokaknak nincs hol laknia.

"Megünnepeljük az évfordulót" - mondta az [origo]-nak a Centrum Csoport egyik aktivistája. A házfoglalók úgy gondolják: akciójuk most sokkal szervezettebb, mint amikor az Úttörő Áruházba költöztek be. Akkor még nem volt hivatalos védőügyvédjük, az ingatlan pedig egy német cég tulajdona volt. A tulajdonosnak ugyan tetszett az átalakított ház, sőt kijelentette, hogy magánemberként egyetért a Centrum Csoport céljaival, a fiatalok mégis csak néhány napig maradhattak, mivel az omladozó épületet hivatalosan életveszélyessé nyilvánították.

A szombaton elfoglalt Kazinczy utca 41. szám alatt álló ház az önkormányzat tulajdona. "Azért választottunk önkormányzati ingatlant, mert így nagyobb esélye van annak, hogy a köz szolgálatába lehet állítani" - tudtuk meg a szervezőktől. A Centrum Csoport az elmúlt egy évben feltérképezte az üresen álló budapesti épületeket. A csoporthoz tartozó városvédők, szociológusok részletesen kidolgozott szempontrenszer alapján döntöttek a Kazinczy utcai ház mellett, melyben három éve nem lakik senki. Az épületben található egy egykori kóser vágóhíd, amely hivatalosan nem műemlék, a centrumosok szerint viszont annak kell tekinteni. Az aktivisták úgy tudják, az önkormányzat korábban ellentmondó nyilatkozatokat tett az ingatlanról. Szó volt arról, hogy lebontják, esetleg ráépítenek vagy egyszerűen körbeépítik a vágóhidat, sőt állítólag az is előfordult, hogy az illetékes hivatalnok azt hitte, már rég lebontották. A csoport mindebből arra következtet, hogy az önkormányzatnak nincs semmilyen konkrét terve az ingatlannal. A cenrumosok együttműködnek az Óvás! nevű civil szervezettel, amely azt szeretné elérni, hogy az épület környékét - a pesti zsidónegyedet - nyilvánítsák ideiglenes műemlékké, leállítva a már folyamatban lévő bontási munkákat.

A Kazinczy utcai épület az Úttörő Áruházzal ellentétben hivatalosan nem életveszélyes. Az egyik csoporttag elmondta: egy építész ismerősük erről a házról írta a szakdolgozatát, rekonstrukciós tervet is készített. Az ingatlan azonban nem teljesen biztonságos. "A ház nincs tökéletes állapotban. Vigyázz magadra, a lógó vezetékekre, kapcsolótáblákra, lépcsőkre, kiálló vasakra, szögekre. A veszélyforrásokat hamarosan felszámoljuk" - áll a szórólapon, melyet a Gödör klub melletti találkozóponton osztottak szét az aktivisták egymás között. A túl korai rendőrségi beavatkozást megelőzendő, a squat helyét vasárnap délután kettőig titokban tartották a szervezők. Az Erzsébet térről kétóránként csoportosan indultak a fiatalok a helyszín felé, hogy ne keltsen feltűnést a megnövekedett forgalom a kívülről lelakatolt háznál. Az aktivisták seprűvel, vödörrel, létrával, pokrócokkal felszerelkezve mentek a Kazinczy utcába, hogy a squat vasárnap délután öt órai megnyitójára kitakarítsák, megszépítsék az épületet.