Hat évet kapott a volt szegedi főnyomozó

Vágólapra másolva!
Zsarolás és csalás miatt nem jogerősen hat év börtönre ítélték Kumbor Tibor volt szegedi rendőrnyomozót, aki többek között a balástyai gyilkosságsorozatot is felderítette. A vád szerint zsarolással, fenyegetéssel, illetve megtévesztéssel összesen több mint százmillió forinthoz jutott hozzá törvénysértően bűntársaival. A főnyomozó tagadta az ellene felhozott vádakat.
Vágólapra másolva!

Első fokon, nem jogerősen hatévi börtönre ítélte Kumbor Tibor volt szegedi főnyomozót a Budai Központi Kerületi Bíróság. A bíróság a volt rendőrt bűnszövetségben, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett zsarolásban társtettesként és csalásban mondta ki bűnösnek.

A most elítélt főnyomozó, aki többek között a balástyai sorozatgyilkosságot is felderítette, korábban tagadta bűnösségét. Kumbor az utolsó szó jogán korábban azt mondta a bíróság előtt, hogy az ellene folyó eljárás célja nem az igazság felderítése, hanem annak elfedése. Ezt azzal próbálta alátámasztani, hogy a nyomozást lefolytató Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetőjével személyes ellentétben állt, így szerinte a hivataltól nem volt várható pártatlan eljárás.

Korábban vádbeszédében az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért a két éve előzetes letartóztatásban lévő rendőrtisztre és négy társára, köztük egy-egy Magyarországon élő szír, illetve egyiptomi állampolgárra. Az ügyészség szerint a vádlottak zsarolással, fenyegetéssel, illetve megtévesztéssel összesen több mint százmillió forinthoz jutottak hozzá törvénysértően.