Az MSZP kéri a titkos táviratokat

Vágólapra másolva!
Egy MSZP-s képviselő elkérte a Külügyminisztériumtól azokat a titkos táviratokat, amelyeket washingtoni magyar diplomaták írtak a kormánynak 2001. szeptember 11. után. Erre azután került sor, hogy a Fidesz szóvá tette: szerintük Gyurcsány árulkodott Orbánra, amikor találkozott George Bushsal.
Vágólapra másolva!

Hárs Gábor, a parlament külügyi bizottságának szocialista tagja arra kérte a Külügyminisztériumot, hogy bocsássa a bizottság tagjainak rendelkezésére a 2001. szeptember 11. utáni napokban a washingtoni magyar nagykövetségről hazaküldött titkos táviratokat. "Tudomásom szerint a Külügyminisztérium ezt a lehető legrövidebb időn belül meg fogja tenni" - közölte Hárs Gábor.

"Tudomásunk van arról, hogy léteznek olyan táviratok, amelyeket 2001. szeptember 11. után a washingtoni magyar nagykövetségről küldtek haza, tolmácsolva azt az amerikai kérést, hogy a Fidesz-kormány és Orbán Viktor akkori miniszterelnök határolódjon el a MIÉP elnökének kijelentésétől" - közölte Hárs.

Megjegyezte: a táviratok létezéséről informálisan mindazok tudnak, akik külügyekkel foglalkoznak, "és bizonyos nyilatkozatokból ez kikövetkeztethető". Emlékeztetett arra, hogy Csurka István MIÉP-elnök a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás után azt mondta, az amerikaiak megérdemelték a történteket.

Polgár Viktor külügyi szóvivő pénteken azt közölte, hogy a külügyminiszter döntése alapján a tárca jelentést fog készíteni ezekből a táviratokból, és azt elküldi a parlament külügyi bizottságának. Hozzátette: a tárca ezen felül lehetővé teszi, hogy a bizottság tagjai, akik jogosultak betekinteni államtitkokba, a Külügyminisztériumban elolvassák ezeket a táviratokat. A szóvivő szerint erre néhány napon belül, nagy valószínűséggel a jövő hét során sort lehet keríteni.

Ezt megelőzően Orbán Viktor a TV2 csütörtök éjszakai műsorában úgy nyilatkozott: a miniszterelnök felelőssége, hogy milyen táviratokat hoz nyilvánosságra - utalt Gyurcsány Ferencnek arra a kérésére, hogy mint volt miniszterelnök járuljon hozzá a titkos táviratok nyilvánosságra hozatalához. A Fidesz elnöke közölte: ebben a felelősségben nem kíván osztozni Gyurcsány Ferenccel. Orbán elmondta azt is, attól éles ez a vita, mert "becsületbeli kérdésről van szó".

Az ügy előzménye, hogy a Fidesz több alkalommal is szóvá tette, hogy szerintük Gyurcsány árulkodott Orbán Viktorra, amikor találkozott George Bushsal. Az ellenzék szerint ugyanis a miniszterelnök hozta szóba, hogy a szeptember 11-ei terrortámadások után az Orbán-kormány nem határolódott el a MIÉP állításától, amely szerint Amerika rászolgált sorsára.

Gyurcsány erre azt mondta korábban, nem érdemes őt ezzel az üggyel vádolni, mert nem neki van takargatnivalója. Hozzátette: Orbán hozzájárulásával nyilvánosságra hozná azokat a titkos táviratokat, melyeket a magyar diplomaták írtak haza 2001. szeptember 11-e után arról: miként vélekedik az amerikai kormányzat a magyar kormányról. A Fidesz szerint Gyurcsánynak kell döntenie a titkosítás feloldásáról, mert ő a titokgazda.