Medgyessy a Clinton házaspárral példálózott

Vágólapra másolva!
Sem jogilag, sem erkölcsileg nem kifogásolható, hogy a Gyurcsány család több tagja egyszerre állami tisztségeket töltött be - állította Medgyessy Péter a Gyurcsány-bizottság előtt. Az ellenzék az ülésen azt firtatta, Medgyessy beiktatása után miért kapott Gyurcsány anyósa és felesége is állami cégekben és hivatalban vezető beosztást.
Vágólapra másolva!

"Akkor sem láttam és utólag sem látok sem jogilag, sem erkölcsileg kifogásolhatót abban, hogy miniszterelnökségem idején Gyurcsány Ferenc felesége és anyósa állami szerveknél töltött be magas tisztséget" - mondta Medgyessy Péter volt kormányfő a Gyurcsány-bizottság szerdai ülésén. Hozzátette: a feleség, Dobrev Klára, és az anyós, Apró Piroska "képzettsége, ismeretei és korábbi pozíciói alapján volt alkalmas e tisztségekre".

Gyurcsány Ferencről azt mondta, hogy a '90-es évek közepén figyelt fel cikkeire, ez alapján döntött úgy, hogy bevonja a kampányába "a tanácsadói kör tagjaként, kiváló képességei és jó tulajdonságai alapján". Medgyessy elmondta, hogy a "jó tanácsokért" nem kapott pénzt a jelenlegi miniszterelnök, erről szóban állapodtak meg, írásos szerződés még az alkalmazásáról sem készült.

Balsay István (Fidesz) azt firtatta, hogy Medgyessy beiktatása után három nappal miért lett Apró Piroska a Budapest Airport Rt., majd másfél hónappal később a Postabank magas rangú tisztségviselője, miközben Dobrev Klára a Nemzeti Fejlesztési Hivatal egyik vezetője lett. Valamint hogy van-e erre nemzetközi példa. Medgyessy elmondta, hogy Apró az előző kormány idején a Magyar Hitelbanknál, míg Dobrev a Pénzügyminisztériumban töltött be magas tisztséget, míg nemzetközi példának Bill és Hillary Clintont hozta fel. "És ettől az Egyesült Államok még egészen jól működött."

A volt kormányfő azt is elmondta, hogy amikor Gyurcsány tanácsadóból sportminiszter lett, az anyósa is, majd később a felesége is távozott az említett tisztségekből, miközben ez jogilag nem volt összeférhetetlen. Ez utóbbit Balsay is elismerte.

Szijjártó Péter, a testület fideszes elnöke szembesítette Medgyessyt egy korábbi mondatával. E szerint "a jog és az erkölcs közül mindig a szigorúbbat kell választani". Mint emlékezetes, ezt az után mondta az akkori kormányfő, hogy kiderült: Kiss Elemér kancelláriaminiszter ügyvédi irodája állami megrendelésekért is dolgozott. Emiatt kellett Kissnek távoznia a kormányból.

Gyurcsány Altus Rt. nevű cégének havi egymilliós, az Állami Lapkiadótól származó bérleti szerződésével kapcsolatban hozta fel ezt a bizottság fideszes elnöke.

Medgyessy elmondta, hogy a szerződés korábban köttetett, ő akkor erről nem tudott, de utólag sincs kifogása ezzel kapcsolatban. Ezt követően Polt Péter levelét idézte, amit a legfőbb ügyész Szijjártó Péternek írt. E szerint az ügyészségi vizsgálat sem talált jogi és erkölcsi kifogást a cég állami kapcsolatait illetően.