Egy csecsemő égett meg Tatárszentgyörgyön

Vágólapra másolva!
A testfelületének 75 százaléka megégett egy tizenegy hónapos csecsemőnek egy tatárszentgyörgyi lakástűzben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Dobson Tibor elmondta, hogy a Pest megyei településen délután öt óra körül egy családi ház lakószobája gyulladt ki, az ott tartózkodó tizenegy hónapos kislány súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a tűzben.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei rendőrkapitányság ügyeletese elmondta: a kislány testfelületének 75 százaléka megégett, jelenleg a Bethesda Kórházban ápolják. Az ügyeletes szavai szerint a 11 hónapos gyermek 3 éves testvérével aludt egy szobában, ahol az 5 éves testvérük meggyújtotta a kisbaba ágyát. A gyermekek édesanyja a konyhában volt, mire beért a szobába az ágy lángokban állt. A 11 hónapos kislányt kivitte az udvarra, majd az égő ágytól 1,5-2 méterre alvó 3 éves gyermekét mentette ki, aki csak az udvaron ébredt fel - tette hozzá.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést. Az esetet szakértők bevonásávál vizsgálják.