A gumis beruházás ellen tüntet a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz helyi csoportja és civil szervezetek tüntetéssel várják csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kóka János gazdasági minisztert Dunaújvárosban, ahol hamarosan gumigyár épül. Az ellenzéki párt és a civilek környezetvédelmi szlogenekkel lépnek majd fel - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Fidesz és civil szervezetek szerveznek tüntetést a miniszterelnök és a gazdasági miniszter csütörtöki dunaújvárosi látogatásának idejére - írja a Népszabadság. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kisebb betegsége miatt azonban várhatóan nem utazik ma Dunaújvárosba.

Dunaújvárosban a dél-koreai Hankook cég létesít hamarosan gumigyárat, ami várhatóan 2007-től ezerötszáz embernek ad majd munkát. Az ellenzéki párt és a civilek ugyanakkor környezetvédelmi szempontokra hivatkozva tüntetnek a beruházás ellen. A tüntetésre szóló felhíváson egyebek mellett az olvasható: "a luxusbaloldal gázmotorral, gumigyárral és gumiégetővel fog mérgezni bennünket".

Illéssy István, a dél-koreai óriás beruházásnak helyet adó ipari terület egyik menedzsere ugyanakkor már korábban kijelentette: az abroncsgyárat nem lehet azonosítani a gumiégetővel. Gumiégetőről - tette hozzá a szakember - szó sincs. A leendő gyár technológiájáról, esetleges károsanyag-kibocsátásáról pedig még nincs semmilyen adat, a környezetvédelmi hatástanulmány ugyanis most készül.

A miniszterelnök a közszolgálati rádiónak adott interjúban csütörtökön azt mondta, hogy az épülő M6-os autópálya volt a magyar kormány kezében a "döntő kártya", ami miatt a Hangkook Magyarországot választotta egy gumigyár felépítésének helyszínéül.