Albérletes laptop-diplomatákkal spórol a külügy

Vágólapra másolva!
Laptop-diplomaták és utazó nagykövetek képviselik jövő évtől sokhelyütt a világban Magyarországot, miután átszervezi külképviseleti hálózatát a Külügyminisztérium. Több országban új nagykövetségeket nyitnak meg és zárnak be, a cél a hatékonyabb és gazdaságosabb működtetés. A tárca jövőre ötmilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat.
Vágólapra másolva!

"Ha úgy gondoljuk, hogy Hottentottiában jó lenne Magyarországnak képviselete, de annál kisebb az érdekünk, hogy nagykövetséget nyissunk, annál viszont több, hogy ne legyünk ott, akkor lesz ott laptop-diplomatánk. Ő az a személy, akinek a laptopjában van az irodája" - adott magyarázatot az új és szokatlan külképviseleti megnevezésre Polgár Viktor.

A Külügyminisztérium szóvivője szerint ezek a diplomaták egy-egy konkrét ügy elintézése miatt indulnak majd útnak, őket szövetséges államok képviseletei fogadják be, tőlük kapnak majd szobát, fűtést, áramot és bővebb infrastruktúrát. "Olyanok lesznek, mintha albérletben laknának, csak a rezsiért nem kell fizetniük, ezt kölcsönösségi alapon visszaadjuk a vendéglátónak, egy másik alaklommal" - mondja Polgár.

Jelenleg Szlovákiával tárgyal a minisztérium, hogy közös laptop-diplomatákat indítanak útnak, de hogy hová, azt nem árulta el a szóvivő. Több helyütt az állandó missziók helyett, utazó nagykövetek dolgoznak majd, ők abban különböznek az előzőektől, hogy nekik saját nagykövetségük van valahol, és onnan kiindulva, egy nagyobb térségen belül képviselik a magyar érdekeket. Ilyen például a thaiföldi nagykövet.

Pristinában és Podgoricában (utóbbiban Ausztriával közösen) teljesen új nagykövetséget nyit a minisztérium. Új főkonzulátus nyílik Csíkszeredán és a gazdaságilag fontos Düsseldorfban, Ho Si Minh-Városban viszont bezárják az ottani külképviseletet. Az átszervezés célja a hatékonyabb működtetés mellett a gazdaságosság - 2006-ban 5 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a tárca.

Magyarország jelenleg 80 helyen működtet nagykövetséget vagy főkonzulátust, a kettő között az a különbség, hogy míg előbbi az anyaállamot képviseli, utóbbi az ott tartózkodó magyarok ügyes-bajos dolgaiban jár el. Tiszteletbeli konzulátusból 88-at működtetünk, e mellett tudományos és technikai attasékból, kereskedelmi szolgálatokból és kulturális intézetekből áll a magyar külképviseleti háló.