Megfagyott egy 15 éves fiú Szabolcsban

Vágólapra másolva!
Elhunyt egy kihűlt állapotban kórházba szállított 15 éves fiú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A fiút vasárnap reggel találták meg az egyik tunyogmatolcsi utcán, s a gyógyintézetben már nem tudtak rajta segíteni, még aznap életét vesztette - mondta el Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Megjegyezte: az esetről hétfőn értesítették a rendőrséget, amely közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot a baleset körülményeinek tisztázására.

Szabolcsban a hidegre fordult időjárás miatt a hétvégén ketten fagytak meg. A másik áldozat egy 65 éves teremi férfi, ő az udvarán esett el péntek este, s csak szombaton reggel találtak rá; kórházba szállították, azonban már őt sem tudták megmenteni az orvosok.