Beszólások miatt akadtak ki az egyenruhások

Vágólapra másolva!
Védtelennek érzik magukat az utcán járőröző egyenruhások a beszólásokkal szemben. Ezért egy budapesti határőr aláírás-gyűjtési akciót akar indítani, hogy változtassanak a jogszabályokon. Bene László országos rendőrfőkapitány szerint főként a fiatal rendőrök viselik nehezen, ha sértegetik őket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség hivatalos honlapján indított fórumon néhány napja felmerült, hogy az egyenruhásoknak aláírásgyűjtésbe kellene kezdeniük, hogy újra szabálysértésnek minősüljön a hivatalos személy megsértése. ( Az Alkotmánybíróság 1994-ben helyezte hatályon kívül a Btk. hatóság vagy hivatalos személy megsértésére vonatkozó paragrafusai, mert alkotmányellenesnek találták.) Egy magát "Szaszekk"-nek nevező, saját állítása szerint budapesti határőr azt írta: "elegem van a sok cseszegetésből, és abból is, hogy mindenkinek ilyen-olyan joga van, csak bennünket lehet sértegetni! Legyen ennek vége!"

Az [origo] kérdésére hozzátette azt is a határőr, hogy az aláírásgyűjtés egyelőre nem kezdődött el, mert a fórumon még nem jelzett vissza senki sem, de ennek ellenére az akciót mindenképpen elindítja. Állította ugyanis, hogy szóban nagyon sok kollégája panaszkodott arról, hogy sértegetik munkája közben, és vele is sokszor ok nélkül kiabálnak. A határőr egyelőre még nem adta elő feletteseinek a tervét, "mert sajnos mind a rendőröknél, mind a határőrségnél más szemlélet uralkodik a vezetőink között, és mások a járőrök körében, akik kint vannak az utcán".

Szaszekket legutóbb az bosszantotta fel, hogy amikor egy rendőrrel volt járőrszolgálatban, egy apuka üvöltözött velük. Erre akkor került sor, amikor lezártak egy utat, de egy autót a tilott zónában maradt. Ekkor "kulturáltan és szakszerűen" szóltak a sofőrnek, hogy nem állhat meg ott. A sofőr azonban először nem volt hajlandó odébb leparkolni, mert a környék nevezetességeit akarta megmutatni a kisfiának. Végül mégis odébb gurult, de néhány perc múlva visszajött fiával, és megáll a lezárt területen. Ekkor ismét felszólították, hogy távozzon. Az apuka erre állítólag elkezdett ordibálni, szidta az anyjukat, de végül nagy nehezen arrébb ment. "Ha nincs nála a kisgyerek, biztosan előállítjuk, mivel a rendőri felszólításnak nem tett eleget. Így viszont nem tudtunk vele mit kezdeni, ha visszaanyázunk, egyből leírtak volna minket" - bosszankodott Szaszekk.

Bene László országos rendőrfőkapitány a rendőrök utcai sértegetésével kapcsolatban azt mondta az [origo]-nak, hogy első lépésként áttekintik, hogy az EU többi országában milyen módon védik ilyen esetekben az intézkedő rendőröket. A külföldi és hazai példák elemzése után próbálunk intézkedéseket és javaslatokat tenni - mondta Bene.

A rendőrfőkapitány hozzátette, hogy főként a fiatal rendőrök kezelik nehezen, ha az utcán sértegetik őket. Az iskolából nemrég kikerült kollégáknak még nincs kellő élettapasztalatuk, így nehezebben tudják feldolgozni a konfliktusokat - vélte Bene. Közölte azt is, hogy ha valamelyik munkatársa úgy döntene, hogy az utcai sértegetések miatt perel, ehhez a rendőrség jogi segítséget nyújt.