Kispárna, kuka, csontváz a kampányban

Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben több esetben is meghökkentő tárgyakkal jelentek meg politikusok a nyilvánosság előtt. Óvszerautomatát, színes kukákat, kispárnát, kártyavárat és műanyag csontvázat is bevetettek már, hogy bekerüljenek a hírekbe.
Vágólapra másolva!

A Fiatal Baloldal, a Fidesz vagy az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció politikusai is bevetettek az utóbbi hetekben meghökkentő vagy viccesnek szánt tárgyakat nyilvános szerepléseik alkalmával, hogy bekerüljenek a híradásokba. Legutóbb szerdán Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal elnöke szerelt fel egy óvszerautomatát egy belvárosi kávézó mosdójában. Az akcióra a szervezet biztonságos szex kampányának részeként került sor.

Ezt megelőzően hétfőn Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő és Csőzik László, az Új Generáció elnöke helyezett el egy piros és egy narancssárga kukát a Parlament előtt, a szabad demokraták "giccs stop" kampányának részeként. Ezzel arra akarták felhívni az MSZP és a Fidesz figyelmét, hogy ne álljanak elő többet az SZDSZ szerint a politikai giccs kategóriájába tartozó, megvalósíthatatlan ötletekkel.

A költségvetés parlamenti vitáján november elején pedig Tállai András fideszes képviselő kártyavárat épített, ami egy idő után összedőlt az ülésteremben. A politikus ezzel akarta szemléltetni, hogy a kormány tervezett költségvetése rossz, ezért az is kártyavárként fog összedőlni - az ellenzék szerint.

Október végén Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a fővárosi közgyűlés ülésén egy olyan kispárnát adott át Demszky Gábornak, amelyen a főpolgármester fotója volt látható, amint éppen behunyja a szemét. Kupper ezzel azt akart üzenni Demszkynek: elfáradt az elmúlt 15 évben, álmosan vezeti a fővárost.

Ezt megelőzően, október közepén pedig a parlament kulturális bizottságának fideszes tagjai egy műanyag csontvázat vittek az üléstermbe, amikor Bozóki András kulturális minisztert hallgatták meg. Ezzel elmondásuk szerint arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a magyarországi kulturális élet nagyon rossz állapotban van, szerintük ez a miniszter felelőssége.

A látványosnak szánt akciók közül nem mindegyik érte el azt a célt, hogy bekerüljön az újságokba: a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Blikk és a Színes Bulvár Lap közül egyedül a Népszabadság foglalkozott mind a négy eseménnyel, igaz, az óvszerautomata felszereléséről külön cikk nem, csak kép jelent meg. A Magyar Nemzet, illetve a Magyar Nemzet Online csak a Fideszt érintő két esetről számolt be. A Blikk a kispárnás és a csontvázas esetről írt cikket, a Színes Bulvár Lap pedig csak a csontvázról számolt be.

A politikusok nyilvános szereplései a 2002-es kapmányban kezdtek igazán showjelleget ölteni, amikor először az SZDSZ, majd a többi párt is a szóban forgó ügyhez köthető helyszínen tartott sajtótájékoztatót. Később több politikusnak már ez sem volt elég, Szijjártó Péter térdig a Balatonban állva beszélt Balatonőszödön egy szerinte gyanús állami ingatlanértékesítésről. Később Gyurcsány Ferenc még sportminiszterként állt be az MSZP aktivistái közé és szórólapokat osztogatva győzködte az Oktogonon a járókelőket. Két fideszes politikus, Révész Máriusz és Kupper András pedig befoltozott egy belvárosi kátyút, ezután beszélt arról a kemerák előtt, hogy rosszak a fővárosi utak. Ezt követően kezdett elterjedni, hogy tárgyakkal, látványelemekkel is színesítették szerepléseiket a politikusok, igaz, az SZDSZ "lop stop" tábláját már a 2002-es kampányban bevetette. Ezzel azt demonstrálták, hogy az Orbán-kormány szerintük gyanús ügyletekbe fogott.

Budai Bernadett politikai elemző az [origo]-nak azt mondta, ő is érzékeli az egyre inkább show jellegű politkai szereplések állomásait. Szerinte erre az lehet a magyarázat, hogy egyre magasabb a média ingerküszöbe, így egyre látványosabb akciókkal lehet csak bekerülni a sajtóba, főként a bulvármédiába. Az elemző azt valószínűsítette, hogy visszatérő motívum lesz a a kampányban, hogy tárgyakat használnak a pártok. Budai szerint a korábbi kátyúzási vagy szórólap osztási akció üzenete az lehet: a politikus is olyan ember, mint a választók többsége, ugyanolyan hétköznapi dolgokat is csinálnak. A látványos tárgyakkal pedig szerinte jobban el lehet adni egy-egy akciót, ha csak a száraz, szakmai hírrel jelentkeznének, jóval kisebb esélyük lenne a pártoknak megjelenni a médiában, főként a bulvárlapokban.

Komáromi Gergely