Halálos karambol Kállósemjénnél

Vágólapra másolva!
Két személy meghalt, öt pedig megsérült, amikor Kállósemjénnél két gépkocsi összeütközött szombat este; az autók frontálisan karamboloztak a Nyíregyháza-Nyírbátor közötti úton - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az összetört járművekben egy-egy személy a helyszínen életét vesztette, egy középkorú nő, valamint egy férfi az áldozat - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőr hadnagy tájékoztatása szerint a kocsikban utazók közül további öten szenvedtek sérüléseket, őket a nyíregyházi kórházba szállították a mentők. A sajtószóvivő megjegyezte: a sérültek állapotáról egyelőre nincs információja a rendőrségnek.

Fülöp Gergely elmondta még: a helyszíni szemle elsődleges megállapítása szerint az egyik autós tisztázatlan okból áttért járművével az út szemközti sávjába, s nekiment az ott szabályosan közlekedő másik gépkocsinak.

A baleset körülményeinek vizsgálatába a rendőrség szakértőket vont be.