Tízezer autóst állítanak meg a rendőrök

Vágólapra másolva!
Várhatóan tízezer autóst állítanak meg egy szerda délután induló, nagyszabású akció keretében a rendőrök, amely kiterjed az egész országra: ellenőriznek városokban, közutakon és autópályákon egyaránt. A cél az ittas és drogos vezetők kiszűrése, valamint a rendszám nélkül bliccelők elfogása. Magyarországon folyamatosan nő a halálos balesetek között az ittas sofőrök által okozott esetek aránya, idén mintegy 1300-an haltak meg ilyen balesetben.
Vágólapra másolva!

"Az ország teljes közlekedésrendészeti szervezete, városi és megyei kapitányságok, valamint az autópálya-rendőrség is részt vesz az akcióban, ami körülbelül tízezer autóst érint majd" - mondta az [origo]-nak Gégény István, az ORFK Közlekedésrendészeti Osztályának alezredese. A nagyszabású ellenőrzés célja az ittasan vagy drogfogyasztás után autóba ülők megfogása, valamint az utóbbi időben - teljesen magyar sajátosságként - egyre jobban terjedő rendszám nélkül bliccelők kiszűrése a forgalomból.

Gégény István elmondta, hogy az akciót szerdán és szombaton, délután három és éjfél között tartják, mintegy 500-700 rendőr vesz részt benne, akiket polgárőrök is segítenek. Az időpontok és a helyszínek gondos elemzéseket követően alakultak ki. A tapasztalatok szerint ezek azok az időpontok, és ezek az ellenőrzésbe bevont városrészek, útszakaszok azok, ahol és amikor a legtöbb ittas sofőr vezet és okoz balesetet.

Magyarországon idén, már 20 ezer körül jár a személyi sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű balesetek száma, ebből 1300-an haltak meg ittas vagy drogos állapotban vezető sofőrök miatt. Gégény István szerint évek óta folyamatosan növekszik az ittasan balesetet okozók aránya az összes eset között. Ugyanígy több a rendszám nélkül bliccelő, sokan a gyorshajtás vagy jogtalan autópálya-használat miatt a felelősségre vonást akarják így elkerülni.

Az ellenőrzés-sorozat része a TIS-Police, az Európai Unió tagállamainak közlekedésrendészeteit tömörítő szervezet 20 országot átfogó akciójának. Mint az alezredes elmondta, minden évben nyolc ilyen nagyobb akciót szerveznek, most az ittas és a drogos vezetés van soron. Utóbbiban a magyar adatok sokkal jobbak az uniós átlagnál, viszont a kötelező azonosító nélküli közlekedés terjedése csak nálunk "divat", ezért ez csak Magyarországon része az akciónak.

Az Európai Unió tagállamaiban évente körülbelül 50 ezren halnak meg közlekedési balesetben, márpedig - ahogy Gégény István fogalmazott - "ez az a haláleset, ami abszolút elkerülhető". Egy uniós tanulmány "eurósította" is a tagállamokat ért anyagi veszteséget, eszerint egy-egy autóbalesetben elvesztett ember, élete során másfélmillió euróval járulna hozzá a közös EU-s kasszához, tehát ha pusztán anyagi oldalról vizsgálja is a szervezet a veszteséget, már az is óriási.

Gégény állítja: a TIS-Police egy rendkívül jól működő szervezet, aminek alátámasztására a következő példát hozta fel. "A német kollégák tavaly tudomást szereztek arról, hogy Hamburg és Róma között milliárdosok egy csoportja gyorsasági autóversenyt szervez. A megszerzett útvonalról azonnal értesítést küldtek az érintett rendőrségeknek, amelyeknek munkatársai több balesetveszélyesen közlekedő személyt kapcsoltak le. Egy Porsche sofőrjétől azután vették el a jogosítványát, hogy 240-nel száguldott egy autópályán. Ha egy ilyet, mondjuk a Hamburg-Isztambul útvonalon terveznének, akkor a szabálytalankodókról mi már azelőtt tudnánk, hogy egyáltalán ideérnének."

Lencsés Csaba