Pert nyertek a pesti zsidónegyed védői

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra kell hoznia a VII. kerületi önkormányzatnak a régi pesti zsidónegyed hasznosításával kapcsolatos információkat a bíróság szerdai, nem jogerős ítélete szerint. Az Óvás Egyesület indított pert még augusztusban a kerület ellen, mert nem kaptak adatokat a zsidónegyed átalakításáról.
Vágólapra másolva!

Erzsébetváros önkormányzata köteles nyilvánosságra hozni a régi pesti zsidónegyed egyes épületeinek bontására és a felszabaduló területek beépítésére vonatkozó pályázókkal kapcsolatos információkat - mondta ki elsőfokú ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A régi pesti zsidónegyed értékeinek védelmére alakult Óvás Egyesület még augusztusban indított pert a VII. kerület önkormányzata ellen, miután a pályázatban foglalt, értelmezése szerint közérdekű információkra vonatkozó érdeklődését a hivatal elutasította.

"A mostani ítélet nagyban hozzájárul az önkormányzati működés átláthatóbbá tételéhez, ami fontos lépés a kerület értékeinek megóvásában" - mondta az MTI kérdésére Marinov Péter, az Óvás elnöke a tárgyalást követően.

A 19. század folyamán kialakult régi zsidónegyed egyedi városképét veszélyeztető épületbontások miatt aggódó civilekből és szakemberekből alakult egyesület, a közelmúltban több figyelemfelkeltő akciót is tartott a kerület rehabilitációs területein, mivel már több, a negyed építészeti egységéhez pótolhatatlan lakóházat bontottak el - tájékoztatott Marinov Péter.

Bálint Tibor, a kerületi polgármesteri hivatal jogi képviselője közölte, hogy a hivatal az elsőfokú ítélet indoklásának tanulmányozása után dönt arról, hogy kíván-e fellebbezési jogával élni.