Külföldi újságírók bírálják a Fideszt

Vágólapra másolva!
Budapesten dolgozó külföldi újságírók bírálják a Fideszt, amiért azt állítja, hogy a Financial Times brit üzleti napilap a magyar kormánytól kapott 20 millió forintos hirdetési bevétele miatt írta azt, hogy a "magyarok jobban élnek mint valaha". A Fidesz szerint azonban téves helyzetértékelésen alapul a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók közleménye.
Vágólapra másolva!

Közleményt adott ki a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók szövetsége, a HIPA, amelyben elítéli "a magyar ellenzék legnagyobb pártja, a Fidesz által közzétett hirdetéseket, a Fidesz parlamenti képviselőinek nyilatkozatait, és azokat a sajtóhíreket amelyek azt állítják, hogy a magyar kormány fizetett a Financial Times-nak azért hogy az újság kedvező színben tüntesse fel Magyarországot a december 12-én publikált mellékletében, amelyet az FT Magyarországon dolgozó tudósítói írtak".

A Financial Times honlapjahttp://news.ft.com/home/europe

A közleményből kiderül, hogy a mellékletet Christopher Condon, a lap tudósítója írta, Kester Eddy segítségével. Condon tagja a HIPA ötfős elnökségének, Kester Eddy pedig a 65 újságírót számláló szervezet elnöke. A külföldi újságírók által kifogásolt hirdetés csütörtökön is megjelent a Blikkben. A hirdetésben az áll, hogy "Gyurcsány Ferenc 20 millió adóforintot fizetett a Financial Timesnak, hogy azt írja: a magyarok jobban élnek mint valaha".

Ezt az állítást, vagyis hogy a kormány pénzzel befolyásolta a neves brit üzleti napilap állásfoglalását, a Financial Times londoni szerkesztősége és budapesti tudósítói is visszautasítják, "valótlannak és hitelrontónak" tartják - derül ki a közleményből. A HIPA emlékeztet arra, hogy sem a Fidesz, sem a párt állításait közlő sajtóorgánumok nem tudták alátámasztani állításaikat.

A Fidesz szerint téves helyzetértékelésen alapul a HIPA közleménye, mert "az elmúlt hetekben kirobbant botrány nem az ő munkavégzésükkel, hanem a kormány magatartásával van összefüggésben. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nagyra értékeli és fontosnak tartja a Magyarországra akkreditált külföldi újságírók tevékenységét" - áll az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Az ellenzéki párt szerint "a Gyurcsány-kormány az adófizetők forintjaiból 100 milliós nagyságrendű összeget költött megtévesztő, öntömjénező kormányzati hirdetésekre. A Fidesz ezt elfogadhatatlannak tartja, és a botrányos ügy kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi".

Az ügy előzménye, hogy a gazdasági minisztérium korábban közölte, a kormány közel húszmillió forintért hirdetéseket közölt a brit lap Magyarországról szóló mellékletében. A Financial Times ugyanakkor azóta többször is jelezte: semmiképp nem kockáztatnák az újság hyírnevét, az újságírók munkáját pedig semmilyen formában nem befolyásolta azt, hogy milyen hirdetések jelentek meg a cikkek mellett.