Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tarnán

Vágólapra másolva!
Megszűntette az első fokú árvízvédelmi készültséget az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szerdán este, mivel levonult az ár.
Vágólapra másolva!

Csont Csaba az igazgatóság szóvivője elmondta: az árhullám január 3-án indult el a folyó Heves megyei szakaszán, ezért rendelték el az első fokú készültséget. A csapadék-utánpótlás szerdára megszűnt, így az árvízvédelmi készültséget feloldotta az igazgatóság - tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy a Tarna Tarnaméránál 302 centiméterrel, míg az alsóbb szakaszon, Tarnazsadánynál 350 centiméterrel tetőzött.