Elhunyt Veér András pszichiáter

2006.01.09. 11:29

Elhunyt 67 éves korában az ismert pszichiáter, Veér András. Veér nevéhez fűződik többek között a Magyar Orvosi Kamara megalakítása vagy az utolsó magyar hadifogoly, Toma András hazahozatala. Veér a rendszerváltás után politikai tisztségeket is vállalt az MSZP-ben, az SZDSZ-ben és a Köztársaság Pártban.

67 éves korában elhunyt Veér András pszichiáter - tudatta hétfőn az MTI-vel a család. Veér András 1939. július 23-án született Győrött. 1958-ban kezdte meg tanulmányait a budapesti orvosegyetemen, ahol 1964-ben kapott diplomát. Két évig katonaorvos volt, majd 1967-től a SOTE Pszichiátriai Klinika gyakornoka, később tanársegédje, adjunktusa lett.

1981-től az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet pszichiátriai osztályának vezető főorvosa, 1986 és 2002 között az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa. 1988-ban kezdeményezésére megalakult a Magyar Orvosi Kamara, amelynek első elnöke volt 1991-ig.

Veér a rendszerváltás után politikai tisztségeket is vállalat, 1992-96-ig a Köztársaság Párt alelnöke, 1993-95-ben a Demokratikus Charta szóvivője. 1994-ben a Köztársaság Párt, 1998-ban az SZDSZ, 2002-ben az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje volt. 1994 és 1998 között a mentálhigiéné miniszteri biztosa, 1997-98-ban a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság elnöke.

2002 közepétől miniszteri biztosként felügyelte az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézetet, az Alkohológiai Intézetet és a kábítószer-problémákat. 2003-ban Medgyessy Péter miniszterelnök személyes tanácsadójaként miniszterek, államtitkárok és uniós szakemberek kiválasztásához nyújtott segítséget.

Nagy érdeklődést kiváltó kezdeményezése volt 2000 júliusában az utolsó magyar hadifogolyként ismertté vált Toma Andrást hazahozatala. Veér vizsgálta meg a férfit Oroszországban, s állapította meg a tatárföldi Kotyelnyics elmegyógyintézetében ápolt betegről, hogy minden kétséget kizáróan magyar. Toma 55 év után térhetett vissza Magyarországra, Veér András segítségével.

[origo] /MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKK