Készenlétben állnak a tiszai jégtörő hajók

Vágólapra másolva!
Egyelőre még nem vetették be a készenlétben álló, tiszai jégtörő hajókat, annak ellenére, hogy a hideg idő hatására a folyón tovább erősödött a jégzajlás és növekedett az állójeges szakaszok hossza - közölte a helyi vízügyi igazgatóság.
Vágólapra másolva!

Tiszadob alatt továbbra is változó erősséggel zajlik a folyó, de helyenként néhány kilométer hosszúságban megjelentek az állójeges szakaszok - tájékoztatott Pados Imre, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) vezetője szombaton.

Rendkívüli időjárás már szombat éjszakától/idojaras/20060120rendkivuli2.html

Pados szerint Tiszadob fölött megszakításokkal ugyan, de áll a jég, vastagsága 3-10 centiméter között változik, a Tokaj fölötti Tisza szakaszon is "beállt" a Tisza: a jég vastagsága 5-9 centiméter, helyenként eléri a 10-13 centimétert.

A következő napokban várható hideg időben a Tiszán az állójeges szakaszok vélhetően tovább növekednek és a jég erőteljes vastagodása valószínű. A folyón hat jégtörőhajó áll készenlétben, beavatkozásra sehol nem volt szükség.