Élőlánccal tiltakoztak a génmódosított növények ellen

Vágólapra másolva!
A génmódosított növények magyarországi termesztése ellen tiltakoztak több százan szombaton. A demonstrálók élőláncot alkottak a parlament körül.
Vágólapra másolva!

Arra kérjük a kormányt, tegyen meg mindent azért, hogy a génmódosított növények termesztésére vonatkozó hazai tilalom fennmaradjon mindaddig, amíg független és alapos vizsgálatok be nem bizonyítják, hogy a termeszteni kívánt fajták az egészségre és az élővilágra nem jelentenek kockázatot - mondta Kajner Péter az akciót kezdeményező Élőlánc Magyarországért ökopárt aktivistája az egybegyűltek előtt a Kossuth téren.

A mozgalom december óta tartó akciója eredményeként országszerte több mint 12 ezer aláírás gyűlt össze a génmódosított növények termesztése ellen. Az aláírásgyűjtő ívek másolatait és tiltakozó levelüket a rendezvényen átadták Szili Katalin házelnök, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter képviselőinek.

Magyarországon egyelőre a génmódosított növények termesztésére ideiglenes tilalom van érvényben, de a parlament olyan törvény elfogadására készül, amely által lehetővé válna, hogy ezeket a növényeket szabadföldi termesztésbe vonják - mondta Kajner Péter. A génmódosítás nagyon ártalmas a magyar vetőmag exportra is, mivel az exportpiacokon kizárólag a garantáltan génmódosítás-mentes termény értékesíthető - tette hozzá.

Az eseményen biokukorica vetőmagot osztottak ki a résztvevők között a génmanipulációtól mentes növény továbbörökítésére.