[origo] itthon
Hiteleiket törlesztik a pártvezetők
[origo]|2006. 02. 01., 10:02|Utolsó módosítás:2006. 02. 02., 9:32|Nyilvánosságra hozta az Országgyűlés a képviselők idei vagyonnyilatkozatait. E szerint Lamperth Mónika 8 milliót, Orbán Viktor csak 100 ezret spórolt tavaly óta, a legtöbb pártvezető hiteleit törleszti. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter vagyona viszont 300 ezerrel csökkent. Baráth Etele rendesen kiköltekezett, megtakarítása 35 millióval csökkent, és 25 milliós építési hitelt is felvett. A leggazdagabb továbbra is az MSZP-s Kapolyi László, számtalan ingatlanja és 1 milliárd körüli pénzvagyona van. A legszegényebb címért többen versenyezhetnek, Deutsch Tamás az egyik esélyes.

Orbán vagyonát tavaly nagyon megvizsgálták
Gyurcsányék később nyilatkoznak
Ajánlat
Fórum
JÁTSSZ ONLINE!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke most leadott vagyonnyilatkozata szerint mindössze 100 ezer forinttal növelte vagyonát tavaly óta, és pártelnöki fizetése is csak bruttó 3 ezer forinttal emelkedett. Továbbra is egy XII. kerületi (Cinege utcai) társasházi lakásban él, ami feleségével közös tulajdon. Emellett továbbra is megvan a 2001-ben vásárolt Volkswagen Golfja. Bankszámláján - felségével közösen - 2 millió 600 ezer forint található. Tartozása is van a Fidesz vezérének, a 2002-ben felvett 20 millió forintos bankhitelt törlesztik. Orbán jelezte azt is, hogy Felcsúton most építenek egy lakóházat, ez az ingatlan azonban felesége nyilatkozatában szerepel az építkezésre felvett kölcsönnel együtt. Orbán Fidesz-elnökként bruttó 662 ezer forintot kap. Juttatásként a parlamenttől kapott laptopot tüntette fel, 655 ezer forint értékben.
A volt miniszterelnöknek 2002-ben még a Haris-közi 136 négyzetméteres lakás szerepelt a bevallásában, valamint egy alig másfél milliós megtakarítás.
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője Kisorosziban vásárolt tavaly egy 75 négyzetméteres családi házat. Emellett 10 milliót visszafizetett hiteltartozásából, és jelentősen növelte euróban lévő megtakarítását, miközben csökkent a forintban elhelyezett tartaléka. Megtakarítása 15 millió forint és 12 ezer 900 euró, vagyis tavaly óta 3 millió forinttal kevesebb, de 11 ezer 900 euróval több lett a pénze. Egy budapesti, 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres teraszos, II. kerületi lakással rendelkezik, ennek fele részben tulajdonosa. 2002-ben felvett tartozása tavaly még 25 millió volt, ezt sikerült egy év alatt 15 millió forintra lefaragnia. Juttatásként autót és laptopot kapott használatra.
Hiller, Lendvai, Kuncze
Hiller István immár 11 éve egy VI. kerületi 113 négyzetméteres lakás négyötödének tulajdonosa. Illetve még nem teljesen, mert még 426 ezer forintnyi törlesztő részlettel tartozik a banknak - tavaly 450 ezer forint volt ez az összeg. Szülővárosában, Sopronban egy 137 négyzetméteres lakóházat örökölt 2003-ban. 1994-ben Kövágóörsön egy 248 négyzetméteres üdülőtelken álló, 32 négyzetméteres vityillót örökölt. Autója azóta nincsen, hogy 2004-ben kiderült: jóhiszeműen vásárolt Volkswagen Ventója lopott volt, s azt visszaadta eredeti tulajdonosának. Az MSZP elnökének mintegy 9 millió forint, valamint 2700 euró készpénze van. Gyermekei nevén semmilyen ingó vagy ingatlan vagyon nincs. Pártelnökként eddig nem kapott fizetést, de amióta lemondott a miniszterségről (1 millió forint per hó) havi 600 ezer forintot kap a szocialistáktól, más mellékese nincsen, miután szünetelteti előadói tevékenységét az ELTE-n. Gazdasági érdekeltségei továbbra sincsenek.
Amikor 2003-ban először tett vagyonnyilatkozatot Hiller István, még volt egy soproni telke, de csak 1 milliós megtakarítása, s a 450 ezer forintos lakásrészletet már akkor is törlesztette.
|
|
Ingatlan 2002-ben |
Pénz 2002-ben |
Ingatlan 2005-ben |
Pénz 2005-ben |
|
Orbán Viktor |
136 nm lakás |
1,5 millió |
211 nm ház |
20 millió tartozás |
|
Hiller István |
113+137 nm lakás |
1 millió |
113+137 nm lakás |
Kb. 10 millió |
|
Kuncze Gábor |
90 nm ház |
Kb. 8 millió tartozás |
90 nm ház |
6 millió tartozás |
|
Dávid Ibolya |
113 nm lakás+90 nm ház |
0 |
113+150 nm lakás |
13 millió tartozás |
Lendvai Ildikó még mindig (1988 óta) egy Veres Péter utcai 104 négyzetméteres társasházi lakás, egykori tanácsi bérlakás tulajdonosa. Továbbra sincs autója, de a képviselői alapilletmény hathavi összegét meghaladó ingóságként tünteti fel bútorait.
Lendvai Ildikó valutában tartja megtakarítását1580 dollárnyi megtakarítása van a bankban - tavaly óta 80 dollárt kamatozott -, tartozása nincs. Autója, gazdasági érdekeltsége most sincsen, a frakciótól szintén mobilt és számítógépet kapott az utóbbi években. Az ajándékok és ingyenes juttatások rubrikájába a frakcióvezető azt írta: "karácsonyi ajándékozásra szánt naptáron, könyvön, italon túl semmi".
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnök-frakcióvezetője 2,5 milliót spórolt tavaly óta, így 12,9 milliója van, és megőrizte 131 darab Mol-részvényét is. Pártelnöki fizetését bruttó 60 ezerrel emelték meg egy év alatt, így most bruttó 265 ezret kap pártjától. Továbbra is megvan balatonakarattyai kertes háza. Juttatásként laptopot, mobilt és autót is kap. Tartozása 1,1 millióval csökkent, így 18,9 milliós hiteltartozása maradt.
Három évvel ezelőtt a pártelnöknek még 26 milliós adóssága volt, és 18 milliós takarékbetétje.
Dávid, Herényi
Dávid Ibolya ingatlanjai változatlanok: egy II. kerületi 113 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa fele részben, egy 1999-ben kötött életjáradéki szerződés alapján. 2003-ban vásárolt a II. kerületben egy 150 négyzetméteres társasházi lakást és egy garázst, ebben is felerészben tulajdonos. Zamárdiban egy 90 négyzetméteres üdülő egyharmadát birtokolja harminc éve, a szülők holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. A lakásvásárlásra felvett hitelből tavaly újabb 1 milliót fizetett vissza, így 13 millió forintos tartozása maradt. Ennek ellenére egy éve jótékony célokra fordítja két bizottsági tagságáért járó 252 ezer forintos illetményét, s csak a képviselőként és az Országgyűlés alelnökeként kapott 840 ezer forintos jövedelemből gazdálkodik. A juttatások között ő is megemlíti a 2003-as képviselői notebookot. Pártjától továbbra sem kap fizetést.
2002-ben a pártelnök még megvolt Tamásiban a 90 négyzetméteres családi ház, megtakarított pénze már akkor sem volt Dávid Ibolyának.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője egy balatonföldvári 156 négyzetméteres ikerházi lakással rendelkezik. Tavaly vásárolt egy vitorlás kishajót, bár már korábban is volt neki hajója. 4,3 millió forint megtakarítása van, tavaly még nem volt félre tett pénze. Felvett viszont egy 6 milliós kölcsönt. Juttatásként, a nyilatkozat szerint nem kap semmit, pedig tavaly még járt neki mobiltelefon, laptop és egy 5 millió 700 ezer forint értékű Skoda Superb is.
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?