Megválasztották az OVB új tagjait

Vágólapra másolva!
A képviselők túlnyomó többségének támogatásával a parlament hétfőn megválasztotta az Országos Választási Bizottság új tagjait.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés egyetlen szavazással, 326 igen, egy nem szavazattal (Balogh Gyula független) és egy tartózkodással (Körömi Attila független) Fazekas Mariannát, Halmai Gábort, Ivancsics Imrét, Molnár Miklóst és Szigeti Pétert az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjának, Beregi Zoltánt és Tóth Károlyt a testület póttagjának választotta.

Fazekas Marianna jogász 1953-ban született Budapesten. 1976-ban az ELTE-n végzett, 1980 óta az egyetemen tanít, 2000 óta az állam- és jogtudományi kar tanszékvezetője, egyetemi docense. Tanácsadóként dolgozott a Népjóléti Minisztériumban, a Miniszterelnöki Hivatalban, 2002 óta az Egészségügyi Minisztériumban. Az állam- és jogtudomány kandidátusa.

Halmai Gábor jogász 1951-ben Budapesten született. 1976-ban az ELTE-n szerzett diplomát. 1976 óta a közgazdaság-tudományi egyetemen, az ELTE győri tagozatán, a Közép-európai Egyetemen alkotmányjogot, emberi jogokat tanít, 2002 óta a győri Széchenyi István Egyetem jog- és gazdaságtudományi karának tanszékvezető egyetemi tanára. Humboldt-ösztöndíjas volt Kölnben, Fulbright-ösztöndíjas a Michigani Egyetemen, s vendégprofesszor a Princeton Egyetemen. Volt az Alkotmánybíróság elnöki főtanácsadója, és a Soros Alapítvány kuratóriumának elnöke. Jelenleg a Fundamentum című folyóirat főszerkesztője, az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ igazgatója. Az állam- és jogtudomány kandidátusa.

Ivancsics Imre jogász 1938-ban született Petőházán. 1960-ban a Pécsi Tudományegyetem jogtudományi karán szerzett diplomát. 1960 óta a Pécsi Tudományegyetem (korábban Janus Pannonius Tudományegyetem) államigazgatási, illetve közigazgatási jogi tanszékén dolgozik, volt rektorhelyettes és dékán. Jelenleg az állam és jogtudományi kar tanszékvezető egyetemi docens. Több mint 10 egyetemi tankönyv és jegyzet szerzője, társszerzője, több mint 100 tanulmány szerzője.

Molnár Miklós jogász 1964-ben született Budapesten. 1987-ben az ELTE-n szerzett diplomát. A Szegedi Tudományegyetem docense, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezetője. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem állam- és jogtudományi karán egyetemi tanár, a Jogállam című folyóirat szerkesztője. 2001-ben az Országos Választási Bizottság tagja, 2002 óta elnökhelyettese volt. Az állam- és jogtudomány kandidátusa.

Szigeti Péter jogfilozófus, politológus 1951-ben Budapesten született. 1978-ban az ELTE jogtudományi karán, 1981-ben a bölcsészettudományi karán szerzett diplomát. Docensként tanított az ELTE jogtudományi karán, tanszékvezetőként a Rendőrtiszti Főiskolán, ahol jelenleg egyetemi tanár. 2002 óta a Széchenyi István Egyetem jog- és gazdaságtudományi kar tanszékvezető egyetemi tanára, tudományos igazgatója is. A politikatudomány kandidátusa, az MTA doktora, 1997-ben habilitált.