Kórháztól is kap pénzt egy államtitkár

Vágólapra másolva!
Összeférhetetlenség gyanúját veti fel Arató Gergely oktatási államtitkárnak az egyik fővárosi önkormányzati kórháznál betöltött felügyelőtanácsi tisztsége, amiért havi 86 ezer forintot vesz fel, 910 ezer forintos fizetése mellett. Az oktatási tárca szerint minden rendben. A törvény szerint államtitkárok "további munkavégzésre irányuló jogviszonyt" nem létesíthetnek.
Vágólapra másolva!

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára, MSZP-s országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozata szerint (képviselői tiszteletdíján kívül) havi 910 ezer forintos fizetést kap, de emellett még havi 86 ezer forintot is felvesz mint a Bajzsy-Zsilinszky Kórház felügyelőtanácsának tagja. A jogszabályok alapján azonban vitatható, hogy jogszerűen kapja-e ezt a pénzt.

A vonatkozó törvény így hangzik: "az állami vezető az alkotmány vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában további munkavégzésre irányuló jogviszonyt (ideértve a felügyelőbizottsági tagságot, gazdasági társaság, illetve szövetkezet vezető tisztségét, valamint alapítvány kezelőszervezetének tagságát is) nem létesíthet, kivéve, ha az tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységre irányul."

A felügyelőtanácsi tisztségek betöltéséről a fővárosi önkormányzat rendelkezett 2003-ban, amikor elfogadták a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egészségügyi intézmények tulajdonosi felügyelő tanácsainak szervezeti és működési szabályait. Ennek egyik pontja kimondja, hogy "Az egyes tanácsokba az e határozat mellékletében felsorolt fővárosi kerületi önkormányzat(ok), ill. a visegrádi önkormányzat a melléklet szerinti létszámban, egy-egy szavazattal rendelkező helyi önkormányzati képviselőt delegálhatnak". Arató Gergely jelenleg azonban nem önkormányzati képviselő.

Az Oktatási Minisztérium a fentiek ellenére kiállt Arató felügyelőtanácsi tisztsége mellett. A tárca állásfoglalása szerint a kormány tagjai és államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerint nem összeférhetetlen Arató Gergely felügyelőtanácsi tagsága és politikai államtitkári pozíciója.

A minisztérium szerint azért nem összeférhetetlen a két tisztség, mert a törvény felsorolást tartalmaz, nem utal a tulajdonosi felügyelőtanácsi tagságra mint kizárt tevékenységre. Az ilyen jellegű tagság a tárca álláspontja szerint nem minősül munkavégzésre irányuló jogviszonynak - olvasható az OM [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

Arató Gergely 2000-ben lett tagja a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felügyelő tanácsának - akkor még önkormányzati képviselő volt, egészen 2002-ig -, és 2004-ben lett államtitkár, azóta vitathatóan veszi fel a pluszpénzt.

Az [origo] egyelőre nem tudta elérni Arató Gergelyt. Nem nyilatkozott még a X. kerületi önkormányzat jegyzője sem, akitől azt szerettük volna megtudni, hogy a kerület szabályosan delegálta-e Aratót a felügyelőtanácsba, ha nem önkormányzati képviselő.

Az általunk megkérdezett, név nélkül nyilatkozó jogász szerint nagy valószínűséggel összeférhetetlen Arató Gergely két tisztsége, de ahhoz, hogy ezt egyértelműen ki lehessen jelenteni, az ügy részleteit is ismerni kellene: így például azt, hogy milyen jogcímen kapja a havi 86 ezer forintot a politikus, illetve hogy pontosan mit kell tennie ezért a pénzért.

Komáromi Gergely