Vágólapra másolva!
A rendőrségi nyomozás mellett belső vizsgálatot rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcécén található sertéstelepen, ahol az elmúlt időszakban betegségben elhullott sertéseket ettek, illetve értékesítettek a gyanú szerint; az ÁNTSZ nem tud emberi megbetegedésekről.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a telepen dolgozók kivitték az elhullott állatok tetemeit, és azokat feldolgozásra, illetve további értékesítésre eladták - nyilatkozta Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: "A nyomozás során már bizonyossá vált, hogy valóban kerültek ki elpusztult sertések az üzem területéről, az elsődleges vizsgálatok alapján az állatok tüdőgyulladásban, mellhártya-gyulladásban pusztultak el".

A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy hernádcécei férfit, miután a nála házkutatás során bűnjelként húsféleségeket, negyvenkét kiló lefagyasztott sertéshúst, hat kiló kolbászt, és néhány liter zsírt talált, illetve foglalt le. A településen élők elmondása alapján a "húskereskedelem" évek óta "működött a faluban".

Az egyik helyi napilap arról számolt be, hogy Hernádcéce mellett a környező települések lakói is "vitték a húst" és ott pecsenyesütők vásárolták meg "az árut". A rendőrség azonban az érintett területen nem talált sütödét.

Az ÁNTSZ a térség több településén és a miskolci Búza téri piac pecsenyesütőinél is ellenőrzéseket végzett, összesen 21 egységet vizsgált meg, különös hangsúlyt fektetve a húsfélék eredetének igazolására. Valamennyi helyen számlákkal bizonyították a hús eredetét, és megbetegedésről sincs az ÁNTSZ-nek tudomása. Emellett elrendelték a közétkeztetéssel foglalkozó egységek húsbeszerzésének, húskészletének vizsgálatát, és ott sem találtak rendellenességet.

A hernádcécei sertéstelep tulajdonosa a Szerencsi Mezőgazdasági Rt., amelynek vezérigazgatója a távirati irodának elmondta: a nyomozás során együttműködnek a rendőrséggel és az illetékes szakhatóságokkal, ezen kívül belső vizsgálatot is elrendeltek. A lefoglalt húst "Debrecenben szakértők bevonásával vizsgálják" - mondta Osvay György.

A hernádcécei sertéstelep dolgozói - az elsődleges vizsgálat szerint - eladták az állattetemeket - közölte korábban a rendőrség. Az ügyben az encsi rendőrség egészségre ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.