Drágább gátért lobbiznak a luxusüdülősök

Vágólapra másolva!
Idén hoznak döntést arról, hogy milyen nyomvonalon épüljön meg az Óbuda árvízvédelmét biztosító gát. Környezetvédő civil szervezetek azt állítják, hogy a Római-parton építkezők olyan gátrendszerért lobbiznak, amely megvédené a jogszabályok megkerülésével felhúzott luxusingatlanokat. A nyomásgyakorlást elismerte az [origo] által megkérdezett beruházó is, aki hozzátette: még a költségek egy részét is hajlandók lennének átvállalni.
Vágólapra másolva!

"Biztonságban akarunk élni, a városnak kötelessége megvédeni minket az árvíztől" - mondta az [origo]-nak egy 40 év körüli nő, akinek kertjét legutóbb tavaly öntötte el az áradó Duna. A Római-parton lakó asszony szerint a Nánási út és a Duna által határolt hullámtérben élők az állandó árvízveszély miatt akarják elérni, hogy a főváros olyan gátrendszert építsen, amely megóvja őket az ártól.

A fővárosi önkormányzat a tervek szerint idén dönt arról, hogy milyen nyomvonalon épüljön meg a 2002-es árvíz óta ígért óbudai gát. A főváros és a III. kerület megbízásából tavaly év végére elkészült tanulmány 14 lehetséges változatot sorolt fel, ebből végül kettőt tartottak meg. Az egyik koncepció szerint a meglévő, vagyis a Királyok útja és a Nánási út vonalán fekvő védművet magasítanák meg. A másik változat szerint közvetlenül a part közelében épülne egy új gát, ami viszont védelmet biztosítana a Római-part 70 hektáros hullámterében épült ingatlanok számára is.

Mindkét tervezet szerint mobilgát épülne, olyan oszlopok közé pakolt fémbetétekkel, amely szükség esetén lebontható, vagy újraépíthető lenne. Ha a part menti változat nyer, elképzelhető egy olyan koncepció is, hogy a gát lehajtható lenne, amelyet aztán bicikliútként is lehetne használni. A parti árvízvédelmi rendszer a becslések szerint 4,8 milliárd forintba kerülne, míg a jelenlegi gát továbbfejlesztésére ennél jóval kevesebbet, 2,6 milliárdot kellene költeni.

Mint a Védegylet szóvivője, Jávor Benedek az [origo]-nak elmondta, a környezetvédő civil szervezetek szerint a drágább, parti gát terve a Római-parti befektetők nyomására került be a lehetséges koncepciók közé. Az elmúlt években ugyanis a part egyre jobban beépült. Az Indotek Befektetési Rt. például 112 lakásból álló Nánási Kert lakóparkot épített, a Normatech Kft. pedig február végén tervezi a 14 ingatlant tartalmazó Nánási83 névre keresztelt lakóparkjának az átadását. A jogszabályok értelmében az árvízveszély miatt csak üdülőt lehet építeni az öt kilométeres partszakaszon, lakóházat nem. A beruházók így üdülő építésére kértek és kaptak engedélyt, az ingatlanokat azonban sokan lakóházként használják.

Fotó: Fábián Évi
Aggódnak a partért a zöldek

"Lakóház építésére az önkormányzat nem adott ki engedélyt, azt viszont nem tilthatjuk meg, hogy valaki üdülőben lakjon" - ismerte el a kiskapu meglétét az [origo]-nak Tarlós István, Óbuda polgármestere. Tarlós szerint a speciális helyzet miatt természetes, hogy a hullámtérben élők megpróbálják kilobbizni, hogy olyan gátrendszer épüljön, amely megvédi őket a Dunától.

Csók László, a fővárosi önkormányzat árvízvédelemmel foglalkozó vezető főtanácsosa szerint több érdeket is mérlegelni kell a döntés során, többek között az üdülő övezetben élőkét is. A főtanácsos szerint azonban az ártériek érdeke akkor érvényesülne jobban, ha a beruházók felajánlották volna, hogy részt vállalnak a gát építésének költségeiből. Eddig ez nem történt meg, a főváros azonban minden lehetőségre nyitott - tette hozzá Csók.

A Római-parton található Holiday Beach Hotel igazgatója, Bocsák László elmondta az [origo]-nak: az üdülő övezetben érdekelt vállalkozók valóban ösztönözni akarják a fővárost, hogy oldja meg a part árvízvédelmét. Bocsák hozzátette: elképzelhetőnek tartják azt is, hogy részt vennének a gátrendszer finanszírozásában.

A környezetvédők viszont attól tartanak, hogy ha a beruházó cégek által támogatott verzió készül el, az tönkre teheti a Római-partot. Ez ugyanis azzal jár, hogy a régi csónakházakat lebontják, valamint eltűnik a folyóval való közvetlen érintkezést biztosító füves part. Ha megépül a gát, az valószínűleg tovább növeli majd az ingatlanok értékét, ez pedig még nagyobb építkezéseket generál.

A beruházók viszont azzal érvelnek, hogy a fejlesztések révén több turistát vonzana a part, amely akár a dunai hajóturizmus központjává is válhatna. A befektetők szerint a partszakasz rendezésének fontos része lenne a bicikliút és kempingek építése is. Véleményük szerint ráadásul, mivel mobilgátról van szó, amely bármikor elbontható, környezeti kár sem érné a partot.

Szabó András