Árokba borult egy autóbusz

Vágólapra másolva!
Két ember meghalt és kilencen megsebesültek, amikor autóval ütközött és árokba borult egy menetrend szerint közlekedő autóbusz. A két halálos áldozat a busz alá gyűrődött autóban ült, a sérültek a busz utasai voltak.
Vágólapra másolva!

Ketten vesztették életüket és kilencen megsérültek vasárnap reggel, amikor egy menetrendszerinti autóbusz egy autóval ütközött és az árokba borult az 1-es főúton. A baleset reggel hét óra körül történt az 1-es főút 17-es kilométerénél, Biatorbágy előtt.

Karancsi Zoltán, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője az MTI-nek elmondta, a Budapestről Tatabánya felé tartó személygépkocsi megcsúszott, keresztbe fordult és összeütközött az Alba Volán Mórról Budapestre tartó buszával. Az ütközés következtében az autó kettészakadt, egyik fele a busz alá gyűrődőtt, két utasa a helyszínen meghalt.

A kilenc könnyebb sérült a buszon utazott. A sérültek közül nyolc embert a budapesti János Kórházba szállították, egy sérült saját felelősségére távozott. A helyszínelés és a műszaki mentés miatt az utat néhány órára lezárták, a zárlatot vasárnap délelőtt feloldották.