Felére csökkent a belvizes területek nagysága

Vágólapra másolva!
24 óra alatt a felére csökkent a belvizes területek nagysága. Szombaton összesen 50 településen kellett belvízvédelmi munkálatokat - főleg szivattyúzást - végezni a katasztrófavédelemnek. Vasárnap újabb családot telepítettek ki a belvíz miatt.
Vágólapra másolva!

Közel a felére csökkent a belvíz által elöntött területek nagysága az elmúlt 24 óra alatt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap. A szóvivő szerint az elmúlt 24 órában 404 riasztást kaptak, ennek jelentős része vízszivattyúzás volt.

A belvíz legsúlyosabban Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket érintette. Szombaton 14 embert kellett kitelepíteni Debrecen külterületén három tanyáról. Egy család később saját felelősségére visszaköltözött. Vasárnap egy Karcag melletti tanyáról kellett kitelepíteni egy családot. A kitelepítetteket szükséglakásokban helyezték el. Országszerte 50 településen volt védekezés szombaton a belvíz miatt.