Átszervezte kampánycsapatát a Fidesz

Vágólapra másolva!
Összevonta két sajtóosztályát és új szóvivőkkel folytatja a kampányt a Fidesz. A változtatásokat azzal indokolták, hogy mivel a parlamenti munka szünetel, nincs értelme párhuzamosan dolgoznia a szövetség, illetve a parlamenti frakció sajtóosztályainak, a régi szóvivők pedig más, fontos feladatot kaptak. Azt tagadták, hogy az átalakításnak köze lenne a párt számára rosszul elsült szerverügyhöz.
Vágólapra másolva!

Több ponton is változott a Fidesz kampánycsapata. Összevonták a Fidesz eddig külön szervezeti egységben működő két sajtóosztályát, a parlamenti frakcióét, illetve a szövetségét. Az új, egyesített sajtóosztályt Hammerstein Judit vezeti, aki eddig a parlamenti frakció sajtófőnöke volt. Helyettese, Havasi Bertalan szintén a frakció sajtóosztályán dolgozott. A szövetség sajtőfönöke, Fekete Zoltán pedig Deutsch-Für Tamás, a kampány kommunikációs vezetőjének kabinetfőnöke lett.

Az átszervezés mellett változott a szóvivők személye is: Halász János, eddigi frakciószóvivő ezentúl a Hajdú-Bihar megyei ügyekkel, illetve kulturális kérdésekkel foglalkozik, Révész Máriusz, eddigi pártszóvivő pedig Orbán Viktor személyes tanácsadója lett. Selmeczi Gabriella, aki az utóbbi időben eltűnt a nyilvánosság elől, mivel tavaly nyáron született kislánya, mostantól a Fidesz egyik szóvivője lesz. Mellette Szijjártó Péter lát még el szóvivői feladatokat.

Deutsch-Für Tamás az [origo] felvetésére, hogy jelent-e a párton belüli erőviszonyokban eltolódást, hogy az új sajtóosztály vezetője és helyettes vezetője is a frakció sajtóosztályán dolgozott eddig, míg a szövetségi sajtósok nem kerültek vezető pozícióba, Deutsch-Für azt mondta, hogy a sajtóosztályon belül nincsenek erőviszonyok, csak munka volt és munka lesz a pártban.

A korábban kiszivárgott hírek szerint az átszervezésnek köze van a szerverügyhöz, emiatt ugyanis a párt legfelsőbb vezetése bírálta a kampánystáb néhány tagját, Pokorni Zoltán alelnök pedig a nyilvánosság előtt is elismerte, hogy az eset rosszul jött a pártnak. Rogán Antal kérdésre válaszolta azonban tagadta, hogy a szerverügynek köze lenne az átszervezésekhez. Rogán Antal kijelentette: a sajtóosztály egyesítésével és az új szóvivőkkel az a cél, hogy a lehető leghatékonyabban tudják elvégezni a munkát a választási kampány hajrájában. A Fidesz kampányfőnöke továbbra is Rogán Antal, a párt kampányának kommunikációs vezetője Deutsch-Für Tamás.

Komáromi Gergely