Átláthatóbbá tennék a képviselők díjazását

Vágólapra másolva!
Kevesebb bizottságot, átláthatóbb képviselői fizetést és parlamenti törvény-tervezetet készített az új Országgyűlésnek a Szili Katalin vezette parlament. A törvény elkészítése legutóbb azután merült fel, hogy fiatalok röpcédulákat szórtak az ülésterembe, és kiderült: semmilyen szankciója nincs tettüknek.
Vágólapra másolva!

Szakmai terveket hagy örökül az új Országgyűlésre a búcsúzó parlament. A kormányzati struktúrához igazodó, kisebb bizottsági rendszer kialakítására, az egyszerűbb, átláthatóbb képviselői tisztelet- és pótdíjrendszer kialakítására és a parlament munkáját - beleértve a sajtó jelenlétét vagy az üléstermi rendbontásokat - szabályozó országgyűlési törvényre, szakmai javaslatot készítettek a hivatal szakértői - mondta sajtótájékoztatóján a házelnök.

Szili Katalin részleteket nem árult el, mert még csak munkaanyagokról van szó. Jelenleg, egyébként 25 állandó és 86 albizottság működik az Országgyűlésben, a képviselők fizetését pedig a köztisztviselői alapilletmény hatszorosa, valamint az alapilletményből számított illetékek, utazási és szállásköltség-térítés teszi ki. Az, hogy szükség lenne parlamenti törvényre, akkor merült föl legutóbb, amikor a karzatról fiatalok röpcédulákat szórtak az ülésterembe, és kiderült: semmilyen szankciója nincs tettüknek.

A ciklusváltás költségeire 2,1 milliárd forintot különítettek el az Országgyűlés számára a 2006-os költségvetésben. Bakos Emil gazdasági főigazgató szerint pontos összeget csak akkor lehet tudni, amikor kiderül, hány képviselő nem kerül be újra a parlamentbe. Nekik ugyanis végkielégítést kell fizetni. A mostani képviselőknek mandátumuk lejárta, vagyis az új parlament alakuló ülése után kell "leszerelniük": leadni az Országgyűléstől használatra kapott tárgyakat. Ezek főként mobiltelefonok és laptopok, amelyeket kedvezményes áron megvásárolhatnak, ha igényt tartanak rá. Információink szerint már több, a választáson nem induló képviselő megkezdte a leszerelést.

Úgy tudjuk, az eddig leadott műszaki cikkek viszonylag jó állapotban vannak. A laptopokat az Országgyűlés Hivatalának munkatársai használják majd. Főként 1994-ben, de még 1998-ban is volt példa, hogy a hivatalnak nem akarták a képviselők visszaadni a frakciónak adott televíziót, faxot, videót, de a négy évvel ezelőtti ciklusváltáskor már minden simán ment, most is erre számítanak.