Visszahozná az alsósok buktatását az MDF

Vágólapra másolva!
Újra lehetővé tenné az alsó tagozatos diákok buktatását az MDF, és a kétszintű érettségi rendszerét is megváltoztatná. A párt oktatási programját vasárnap ismertette Almássy Kornél alelnök.
Vágólapra másolva!

Az alsó tagozatos pedagógusok döntési hatáskörének visszaadását és a kétszintű érettségi rendszer átalakítását javasolja egyebek között az MDF oktatási programja, amelyet Almássy Kornél alelnök mutatott be vasárnap Budapesten.

Az MDF szerint lehetővé kell tenni, hogy a pedagógusok osztályozhassanak, értékelhessenek és nevelhessenek. Ennek érdekében a közoktatási törvényt a párt úgy módosítaná, hogy újra lehetővé váljon a buktatás és az értékelés az alsó tagozaton - fejtette ki az MDF alelnöke. Hozzátette: az évfolyamismétlés újrabevezetésének célja az, hogy felső tagozatra csak megfelelő írási és olvasási képességgel kerülhessenek a gyerekek. A döntést a jelenlegi rendszer a szülőre bízza, holott ez a pedagógus feladata - mondta.

Almássy fontosnak nevezte, hogy 14 éves korig a diákok minden nap kötelezően vegyenek részt testnevelési órán. Az alapfokú művészeti oktatás finanszírozása csökkent, ezért ezen képzési forma normatív támogatását legalább a 2004-es szintre kell növelni, és el kell törölni a 2005-ben bevezetett tandíjat - magyarázta.

Az MDF szerint vissza kell adni a szakképzés becsületét. Ehhez felül kell vizsgálni az országos képzési jegyzéket, a szakok indításánál figyelembe kell venni a települési és intézményi igényeket, a térségi integrált szakképző központok helyett pedig közvetlenül kell támogatni az iskolákat a normatíva emelésével - közölte a politikus.

Almássy elmondta: az emelt szintű érettségit a központi felvételivel váltanák fel, amelynek rendszerét a felsőoktatási intézmények bevonásával dolgoznák ki. Hangsúlyozta, hogy mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben összhangba kell hozni a hallgatók létszámát a társadalmi és munkaerőpiaci lehetőségekkel. Az MDF álláspontja szerint a jogászképzés helyett a műszaki, agrár- és gazdasági felsőoktatás támogatását kell előnyben részesíteni.

Az MDF 2006 szeptemberétől 30 százalékos, majd a következő években inflációkövető felsőoktatási ösztöndíjemelést szorgalmaz, és 50 százalékkal emelné a külföldi ösztöndíjak számát és összegét. Elképzeléseik között szerepel az is, hogy a hallgatók kedvezményes
részletfizetési konstrukcióval vásárolhassanak laptopot, valamint hogy a doktori képzés időtartama munkaviszonynak minősüljön, és 50 százalékkal növekedjen az ösztöndíjas doktorandusz keretlétszám.