A józan hajléktalanokat szeretik a pestiek

Az emberek többsége akkor ad pénzt egy hajléktalannak, ha szimpatikus és nem tűnik alkoholistának - állítja egy friss tanulmány. A fővárosi lakosok elsősorban azért támogatnák a fedél nélkül élőket, hogy eltűnjenek az utcákról. Tíz emberből kilencen azt vallották, hogy rendszeresen támogatják a rászorulókat.

Zavarja az embereket a látványuk

"Mi utáljuk a hajléktalanokat" - válaszolt az [origo] kérdésére kertelés nélkül az egyik aluljáróban működő újságos pavilon két eladója. Az újságárusok elmondták: miután elkezdtek a metróbejáratnál dolgozni, a hajléktalanok iránt érzett szimpátiájuk pár hét alatt eltűnt. Szerintük a városlakókat zavarják az utcán élők, akik csak azért kéregetnek, hogy berúgjanak. Az egyik eladó szerint a hajléktalanok sokszor részegen a nekik adott étellel dobálóznak.

Más képet fest a hajléktalanok megítéléséről az a kedden közzé tett kutatás, amely a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. készített. A fővárosban élők körében, egy reprezentatív mintán végzett telefonos felmérés során, tíz emberből kilenc (pontosan a megkérdezettek 87 százalék) vallotta azt, hogy rendszeresen szokott adakozni. A többség havonta 1-3 alkalommal is ad pénzt a fedél nélkül élőknek, míg ételt, ruhát és más természetbeni adományokat ennél ritkábban juttatnak nekik és más rászorulóknak.

Az egyik forgalmas pesti aluljáróban egy családja fényképével kolduló vak embernek éppen cukorkát adó férfi, kérdésünkre azt mondta: úgy érzi, hogy a gyerekeknek szánt édességgel ő így "szeretet tud adni". A nyolcgyerekes családja fényképét kezében tartó vak férfi egyébként azonnal kiigazította a megfogalmazást: ő nem kéreget, mert nem szólít meg, nem zavar senkit.

Neki van fedél a feje felett, de hat éve már az aluljáróban kapott pénzből tartja fenn magát és családját. Pontosan utánajárt a "törvénynek", nem hagyja, hogy elküldjék a rendőrök vagy az aluljáróban élő hajléktalanok, akik közt, szerinte szinte "ugyanolyan konkurenciaharc dúl, mint egy munkahelyen". Egy másik aluljáró lépcsőjén kucorgó idős asszony szerint aki pénzt ad, az is leginkább csak aprót, "tízeseket, huszasokat", így ő is órákat tölt kinn, mire valami összejön. A hozzátartozói meghaltak, így naponta kijár kéregetni.

A felmérés adatai alapján, az [origo] végzett egy gyors és természetesen erősen leegyszerűsített számítást: ha valóban a budapestiek (a 14 év felettiek, akiknél ez szóba jöhet) közel 90 százaléka tényleg átlagosan, havonta két alkalommal, mondjuk csak 100 forintot adna a hajléktalanoknak, akkor ez, havonta több mint 270 millió elajándékozott forintot tenne ki. Ez az utcán élők számát figyelembe véve azt jelentené, hogy fejenként csaknem 35 ezer forintot "keresnek".

Ongjerth Richárd, a felmérést végző Studio Metropolitana ügyvezetője szerint van némi "púder" a valós helyzethez képest. A válaszadók többsége ugyanis, hiába névtelen a telefonos felmérés, tisztában van a kérdésben elvárt magatartással és ennek megfelelően válaszol, vagyis valóságnál pozitívabb képet igyekszik festeni magáról.