Teljes leállást akar a BKV-nál a szakszervezet

Vágólapra másolva!
Jelen állás szerint lesz egész napos BKV-sztrájk hétfőn, ugyanis megmerevedtek az álláspontok a bértárgyaláson: mind a szakszervezetek, mind a közlekedési vállalat vezetősége ragaszkodik saját javaslatához. A szakszervezeti vezető azt mondta az [origo]-nak: sztrájk esetén mindenkinek jobb, ha egyetlen jármű sem indul el, mint ha nyújtanának valami minimális szolgáltatást.
Vágólapra másolva!

"A dolgozók 80-90 százaléka már aláírta az íveket. Óriási a támogatottsága a bérmegállapodás elmaradása esetén a sztrájknak" - mondta az [origo]-nak Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. A közel 13 ezer fős cégnél mintegy 10 ezer embert képviselő két legnagyobb szakszervezet a múlt héten jelentette be, hogy március 13-án egész napos sztrájkot tartanak, ha addig nem jön létre a bérmegállapodás.

A cégvezetés jelenlegi 16 500 forintos béremelési ajánlata 8,04 százalékos béremelésnek felel meg. Ez a január közepén kilalakított álláspontjukhoz képest engedménynek számít, akkor ugyanis 5 százalékos béremelési ajánlattal kezdték a tárgyalásokat. A szakszervezeti vezetők is engedtek korábbi igényeikből: ők eredetileg személyenként 25 ezer forintos béremelést kértek a jelenlegi személyenkénti 22 ezer forintos igényük helyett.

Nemes Gábor szerint igényük teljesen indokolt, mivel az általuk képviselt sofőrök, fizikai dolgozók sokszor éjszaka vagy hétvégén dolgoznak, de az sem ritka, hogy napközben két különálló műszakban kell a szolgálatot teljesíteni. "Eközben a járművezetői tanfolyamokot az idő előrehaladtával otthagyják a jelentkezők, mivel egyre többet tudnak meg a munkakörülményekről. Ezen a területen például munkerőhiány van" - mondta a szakszervezeti vezető.

Jobb, ha egyáltalán nem indul semmi

A BKV vezetése egyelőre nem kommentálja a tárgyalásokat, a vállalat sajtóosztályán mindössze annyit közöltek, hogy "míg a tárgyalások zajlanak, addig nem nyilatkozunk. Hétfőn nem közeledtek az álláspontok, de mindkét fél kinyilvánította, hogy szeretnének megegyezni."

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy hétfőn jelezték a cégvezetésnek: legkésőbb csütörtökig szeretnének megállapodni. Eredménytelenség esetén ugyanis időre van szükség ahhoz, hogy technikailag felkészüljenek a sztrájkra. Nemes Gábor szerint tájékoztatniuk kell az utasokat idejében, hogy ne vasárnap este vagy éppen hétfőn tudják meg, hogy nincs tömegközelekedés a fővárosban.

Az [origo] azon kérdésére, hogy az egész napos sztrájk alatt nyújtanak-e valamilyen minimális szolgáltatást, azt felelte: "Jobb, ha egyáltalán nem indul semmilyen jármű annál, mint ha félóránként indulna egy-egy metrószerelvény, mert a hirtelen odatóduló embertömeg balesetveszélyes. A minimális szolgáltatás elmaradása egyébként nem teszi jogszerűtlenné a sztrájkot, ugyanis ezt az ítéletet hozta a tavalyi munkabeszüntetést követően a bíróság." Nemes megerősítette, hogy ez az ítélet adu a kezükben a tárgyalásokon.

Nem terveznek figyelmeztető sztrájkot

A BKV-nál tavaly átlagosan közel 10 százalék, személyenként 16 ezer forintos béremelés volt. A közlekedési vállalatnál a szellemi foglalkozásúaknak átlagosan 220 ezer, a járművezetőknek 190 ezer, a fizikaiaknak pedig 150 ezer forint a bruttó havi fizetésük, amiben benne vannak a pótlékok is. Emellett ingyenes BKV-bérlet jár az alkalmazottaknak és családtagjaiknak, valamint a rászorulók szociális juttatásokban is részesülnek.

Nemes Gábor arra a kérdésünkre nemmel felelt, hogy jelen állásnál gondolkodnak-e a tárgyalások mellett a nyomásgyakorlás bármiféle módjáról. A tárgyalások kedd délután is tartanak.

Lencsés Csaba