Hat tonna illegális húst találtak Pomázon

Vágólapra másolva!
Nagy mennyiségű, mintegy 6 tonna illegális húst találtak a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás munkatársai pénteken a Pest megyei Pomázon - közölte Virsinger György megyei főállatorvos, egyben az állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás vezetője.
Vágólapra másolva!

A főállatorvos elmondta: kollégái egy kereskedelmi raktározáshoz szükséges szakhatósági engedély kiadása ügyében, szakhatósági szemlére mentek egy cég pomázi telepére. Itt illegális eredetű, azaz megfelelő bizonylatokkal nem rendelkező nagy mennyiségű különféle húst találtak még csütörtökön.

Az illegális árut a hatósági állatorvosok pénteken vették teljesen számba és ennek eredményeként mintegy hat tonnányi, csirke-, pulyka- és sertéshúst találtak. Virsinger György ugyanakkor közölte: a megtalált hús érzékszervi vizsgálata nem mutatta, hogy az emberi fogyasztásra alkalmatlan lett volna. Ám azon a telephelyen, ahol ezt találták húsfeldolgozásra alkalmas eszközöket is találtak az ellenőrök.

A főállatorvos szerint a vétkes cég több millió forint bírságra számíthat az ügy miatt, mivel Pomáz a baromfiinfluenza miatti zárlat megfigyelő - azaz tíz kilométeres - körzetébe esik. Ebben a zónában a húsforgalom ugyanis állatorvosi ellenőrzés alá esik - emlékeztetett a főállatorvos.

A szakértők az ügyben tovább vizsgálódnak.