[origo] itthon

100
90

Nem fogott kezet Sólyom és Fekete János

--|2006. 03. 15., 15:08|Utolsó módosítás:2006. 03. 16., 12:00|

Átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatait a köztársasági elnök szerdán a Parlamentben. A ceremónia pikantériája az volt, hogy elmaradt a kézfogás az elnök és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyugalmazott alelnöke között. Marjai József - akinek kitüntetését szintén kifogásolta Sólyom László - esetében viszont megtörtént a kézfogás. Mosonyi Emil betegsége miatt később veszi át a kitüntetést. Sólyom László előzőleg több felterjesztett kitüntetése ellen is kifogást emelt.

Fotó:MTI

Marjai József is eljött

JÁTSSZ ONLINE!

Furcsa, de nem egészen váratlan közjáték zavarta meg a március 15-i ünnepélyes  kitüntetés-átadási ceremóniát a Parlamentben. Elmaradt ugyanis a kézfogás Sólyom László köztársasági elnök Fekete János, az MNB nyugalmazott alelnöke között. Korábban kiszivárgott hírek szerint az államfő kifogásolta három személy, Fekete, Marjai József volt kormányfő-helyettes és Mosonyi Emil a bősi vízlépcső kitüntetését.

Marjai József ugyanakkor elfogadta a köztársasági elnök feléje nyújtott jobbját. Mosonyi Emil betegsége miatt nem tudta átvenni a neki adományozott Széchenyi-díjat. A Németországban élő vízépítőmérnök-professzor úgy tervezi, májusban utazik Budapestre, és akkor veszi át az elismerést. A szintén kitüntetett Szabad György - korábbi MDF-es parlamenti elnök - pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel nem fogott kezet a díjátadón.

Sólyom László korábban kifogást emelt  Marjai, Fekete és Mosonyi felterjesztése ellen, ám azt nem tudta elérni, hogy a kormányzat módosítsa az előterjesztést, de az Alkotmánybírósághoz fordult, és alkotmányértelmezést kért a kérdésben.

A köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések mögött az egész nemzet elismerése áll, hiszen az elnök személye a nemzet egységét testesíti meg - mondta Sólyom László államfő a nemzet ünnepén, március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából tartott díjátadó ünnepségen a Parlamentben.

A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, Középkeresztje, Tisztikeresztje és Lovagkeresztje kitüntetéseket nyújtott át. Miniszteri előterjesztésre ezenkívül a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, valamint Arany, Ezüst és Bronz Érdemkeresztje kitüntetéseket adott át. Idén 22-22 személyt tüntettek ki Kossuth-, illetve Széchenyi-díjjal. A Parlament kupolacsarnokában rendezett ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.

Minden kitüntetett a hazát szolgálta és a haza sikerét szolgálja - köszöntette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth- és Széchenyi-díjasokat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett személyeket.

A díjátadási ünnepség utáni koccintáson a Vadász teremben a kormányfő arról beszélt, hogy bár ezerféleképpen lehet gondolkodni a haza dolgáról, a haza sikere a minőségben van. Gyurcsány Ferenc pohárköszöntőjében úgy fogalmazott, "furcsa egy világ ez", sok minden változott, talán a szabadság felelőssége nehezebben viselhető. "De bármi is változott, nincs kétségem afelől, hogy mindenki ebben a teremben a hazát szolgálta és a haza sikerét szolgálja" - tette hozzá.

MTI - [origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »