Külföldön is téma lehet az elmaradt kézfogás

Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök hivatala szerint Sólyom László "készen állt" a kézfogásra a március 15-ei állami kitüntetések átadásánál, de ez mégis elmaradt, mikor az egyik általa kifogásolt díjazottnak, Fekete Jánosnak nyújtotta át az érdemrendet. A protokollszakértő szerint Fekete nem is nyújthatott volna kezet Sólyomnak, ezt egyértelműen az államfőnek kellett volna kezdeményeznie. A szakember szerint az elmaradt kézfogás minden bizonnyal téma lesz külföldön is.
Vágólapra másolva!

"Mondjuk úgy, hogy sem Sólyom László, sem én nem ragaszkodtunk a kézfogáshoz. Átvettem az oklevelet és a díjat, majd mindketten elfordultunk" - mondta az [origo]-nak Fekete János. "Egyébként is, egyszerre kaptam a kezembe három dolgot is, az oklevelet, az érdemrendet és a hozzá tartozó csillagot" - mondta a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott elnökhelyettese, hozzátéve: "Gyurcsány Ferencnek melegen megköszöntem a kitüntetést, Szili Katalinnak kezet csókoltam, mert egy hölgynek úgy illik."

"Az alkotmány szerint a köztársasági elnöknek pártoknak felett állónak, semlegesnek kell lennie - ha ilyen, akkor én tisztelem. Ha politikailag nem semleges, az viszont azt jelenti, hogy nem tartja be az alkotmány előírásait" - mondta Fekete János. "Nincs lehetősége az államfőnek arra, hogy megváltoztassa, kit akar kitüntetni a kormány. Még alkotmánybíró korában Sólyom László egyike volt azoknak, akik azt hangsúlyozták, hogy a köztársasági elnök tulajdonképpen csak protokolláris szerepet tölt be. Most, hogy véletlenül átavanzsált államfővé, Sólyom valószínűleg már bánja ezt, és próbál nagyobb hatáskört szerezni" - fogalmazta meg véleményét a közgazdász szakember.

A köztársasági elnök sajtófőnöke, Wéber Ferenc az [origo]-nak azt mondta: "Az államfő készen állt arra, hogy minden kitüntetettel kezet fogjon." Az államfő szóvivője a történtekkel kapcsolatban ugyanakkor további részletekre nem kívánt kitérni. A helyzet ellentmondásosságát egyébként jelzi, hogy Sólyom László Marjai Józseffel - akinek kitüntetését szintén kifogásolta - kezet fogott az ünnepségen.

"A 'készen állás' nem működik ebben a helyzetben, a ceremoniális rendben elfoglalt szerepe alapján Sólyom Lászlónak kellett volna nyújtani a kezét" - jelentett ki Molnár György egyetemi oktató-szakíró, a Magyar Protokoll Szövetség elnöke. "A ceremoniális rendnek minden egyes mozdulata előírás. A protokoll pontosan arról szól - a magas rangú kitüntetések átadásánál is -, hogy minden külső jel üzenetértékű" - mondta a szakember.

Mindig a király, a királynő és az államfő nyújt kezet

"Elsődleges nemzetközi protokoll-alapszabály, hogy az államfőket, akárcsak a királyokat és a királynőket, kézzel érinteni, de csak kezet feléjük nyújtani sem lehet, a kézfogásra csak a kezdeményezésükre kerülhet sor" - magyarázza a protokollszakértő, aki szerint "az pedig eleve az előírt ceremoniális rend súlyos megsértése, ha az, akinek kezet kell nyújtania, egyvalakit megkülönböztet azzal, hogy csak nála nem teszi meg ezt". Molnár szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre már nem kötelező az a szabály, hogy csak ő lehet a kezdeményező fél, de a kormányfő a díjak átadásánál láthatóan szintén így járt el.

Fotó: MTI
Sólyom László és Marjai József kézfogása

Az [origo] kérdésére Molnár György elmondta: biztos, hogy a nemzetközi diplomáciai protokoll világában is híre megy az állami díjak átadásakor történteknek. "Minden tegnap esti nagykövetségi jelentésben benne lehetett, hogy a köztársasági elnök megsértette a ceremoniális szabályokat" - véli a protokollszakértő, aki szerint éppen ezekről az üzenetértékű jelekről számolnak be a diplomácia világában.

Fekete János az [origo]-nak még annyit mondott a díjátadáson történtekről: "Elmentem az átadó ünnepségre, miért is ne, ha a magyar kormány engem elismerésben akar részesíteni. Nem mintha nem kaptam volna már meg az összes magas állami kitüntetést is korábban" - mondta Fekete, aki szerda óta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetés tulajdonosa is. "De ez az egész, ami történt, nagyon nem passzol március 15-e nemzeti ünnepéhez, ami nekem gyerekkorom óta nagyon fontos" - tette hozzá a 88 éves közgazdász szakember, aki a mai napig aktív, jelenleg vezérigazgatói tanácsadó a Magyar Fejlesztési Bankban.

Sólyom László hétfőn kifogást emelt három személy magas állami kitüntetése ellen. Bár a köztársasági elnök nem nevezte meg, kiknek az elismerését nem támogatja, kiszivárgott, hogy Fekete Jánosnak, a Magyar Nemzeti Bank volt első elnökhelyettesének, Marjai József volt miniszterelnök-helyettesnek és Mosonyi Emilnek, a bősi vízlépcső tervezőjének kitüntetésével kapcsolatban voltak kifogásai. Az államfő azt tartotta problémásnak, hogy mindhárom személy tevékenysége az előző rendszerhez kötődött. Marjai és Fekete meghatározó szerepet töltött be az ország gazdaságának irányításában. Sólyom megpróbálta elérni, hogy a kormányzat módosítsa az előterjesztést, és miután nem járt sikerrel, az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy alkotmányértelmezést kérjen a kitüntetésekre vonatkozó hatáskör ügyében.

Gergely Zsófia