Pert indít Gyurcsány cége ellen az ügyészség

Vágólapra másolva!
Az ügyészség befejezte három olyan ügyben folytatott vizsgálatát, amelyek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégeihez kötődtek: a Szalay utcai ingatlanra kötött bérleti szerződés miatt a Legfőbb Ügyészség a közérdek sérelme miatt pert indít, a Nomentana- és a Fittelina-ügyben viszont nem lesz további eljárás.
Vágólapra másolva!

Jó erkölcsbe ütköznek a Szalay utcai volt miniszterelnöki hivatali ingatlannal kapcsolatos szerződések, és ezek közt olyan megállapodás is található, amelyiknél felvetődik a közérdek sérelme - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a Legfőbb Ügyészség. Emiatt polgári pert indítanak a vitatott szerződés aláírói, a miniszterelnök tulajdonában lévő Altus Rt. és a másik aláíró, a Közlönykiadó Kft. jogutódja, a Humán-Jövő Kht. ellen, a szerződés semmisségének megállapítását kérve. Azt azonban nem közölték az ügyészségen, hogy pontosan melyik szerződés miatt indítanak pert, csak annyit árultak el, hogy egy olyan szerződést vitatnak, amelynek értelmében az Altus Rt. bérbe vette az ingatlant és annak fejlesztését vállalta. Azt sem közölték, mikor és melyik bírósághoz fordulnak.

Deutsch-Für Tamás, aki több feljelentést is tett Gyurcsány cégeivel kapcsolatban, korábban azt mondta: 1995 januárjában az állam eladta a Szalay utcai ingatlant Gyurcsány cégének, és még áprilisban az állam tulajdonában lévő Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. 10 évre visszabérelte azt. Deutsch-Für Tamás szerint a visszabérlésről szóló szerződést 1995. április 4-én Gyurcsány Ferenc az Országgyűlési Képviselői Klub egyesületi titkáraként írta alá, csakhogy az egyesület ebben az időpontban jogilag nem létezett, hiszen annak bejegyzésére csak később, 1995. május 15-én került sor. Gyurcsány Ferenc tehát egy nem létező jogi személy nem létező képviselőjeként járt el, így az aláírt szerződés semmis - állította korábban a politikus.

"Deutsch Tamás egy lyukas lufit próbál felfújni" - mondta Batiz András kormányszóvivő akkor, amikor az ellenzéki politikus az ügyészséghez fordult Gyurcsány Ferenc cégügyeivel kacsolatban.

Az ügyészség hétfői tájékoztatásából kiderült az is, hogy befejeződött a Gyurcsány érdekeltségi körébe tartozó Nomentana nevű cég vizsgálata is. Az ügyészség szerint bár felmerülhet az okirat-hamisítás gyanúja, az ügy elévült, ezért nem vizsgálódnak tovább a céggel kapcsolatban. A Nomentana Bt. 1992-ben kft.-vé akart átalakulni, de a cégbíróság jogerősen elutasította az erre irányuló kérelmét. A cég ennek ellenére 1993-tól 1995-ig használta a kft. megnevezést.

A Fittelina nevű cég ügyében a feljelentésben adócsalás gyanúja szerepelt, az ügyészség azonban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.

Mindhárom ügynek politikai szálai vannak, mert fideszes képviselők feljelentése nyomán indultak a vizsgálatok. A Nomentana-ügyben Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert és Szijjártó Péter, a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatban először még 2003-ban Szijjártó, majd tavaly ősszel Deutsch-Für, a Fittelina-ügyben pedig szintén Deutsch-Für fordult az ügyészséghez. A Fittelina és a Nomentana-ügyben korábban már megszüntették az eljárást, de Deutsch-Für panaszai nyomán ismét döntenie kellett az ügyészségnek. A Gyurcsány-bizottság is részletesen foglalkozott az ügyekkel, és több érintettet is meghallgattak a képviselők.

Komáromi Gergely