Férfiak kifogásolhatnák a női parkolóhelyet

2006.03.28. 17:14

Több budapesti parkolóházban külön feliratok jelzik, hogy melyek azok a parkolóhelyek, amelyeket csak a nőknek tartanak fenn. Van, ahol szélesebb a beálló rész, míg máshol a feljáró mellé helyezik azokat - szintén a könnyebb parkolást elősegítendő. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint eljárást kellene indítani, ha például egy ügyetlen férfi sofőr azzal fordulna hozzájuk, hogy emiatt hátrány érte, magyarán a normál helyre nem tudott beparkolni, a szélesebbe pedig a neme miatt nem állhatott be.

Az egyik fővárosi irodaház föld alatti parkolójában "Női parkoló" felirat jelzi, hogy oda kik tehetik le az autójukat. A helyek pontosan ugyanolyanok, mint a többi, leszámítva azt, hogy közvetlenül a feljáróval szemben vannak, vagyis ezekbe lehet a legkönnyebben beparkolni. Egy másik - XI. kerület, Bartók Béla út - parkolóházban szintén külön parkolóhelyeket tartanak fenn a nőknek, ezek viszont már szélesebbek a többinél.

"Sérti a diszkriminációellenes törvényt ez az eljárás, abban az esetben, ha valakit hátrány ér a megkülönböztetett parkolóhelyek miatt" - mondta megkeresésünkre Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke.

Konkrét példát említve elmondta, hogy ha egy ügyetlen férfi sofőr nem tudna beállni a keskenyebb - normál méretű - parkolóhelyre, de a szélesebb helyre meg a felirat miatt nem állhatna, akkor őt a megkülönböztetés miatt hátrány érné. Ez esetben már törvénysértő a megkülönböztetés. Ha az illető hozzájuk fordulna panasszal, azt ki kellene vizsgálniuk.

Teljesen más formában a szélesebb parkolóhely egyre gyakoribb a nagy bevásárlóközpontok környékén, ezekkel az üzletközpontba gyerekkel, kisbabával érkezők dolgát szeretnék megkönnyíteni. Danks Emese, a Tesco szóvivője elmondta, hogy náluk általában tízes nagyságrendben tartanak fenn, közvetlenül az áruházak bejáratai mellett családi parkolóhelyeket. "Ezek sokkal szélesebbek, mint a normál parkolók, mégpedig azért, hogy a babakocsit sokkal kényelmesebben ki tudják szedni a szülők" - mondta a szóvivő.

Lencsés Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK