El akarták rabolni egy APEH-vezető gyerekét

Vágólapra másolva!
El akarta rabolni az adóhatóság egyik vezetőjének gyermekét két férfi, hogy így kényszerítsék ki a 150 millió forintos adó-visszaigénylésük kifizetését. A két elkövető tervei között szerepelt az elrabolt gyerek megcsonkítása, sőt esetleg megölése is.
Vágólapra másolva!

Elfogtak két férfit, akik el akarták rabolni az APEH egyik vezető beosztású munkatársának családtagját, hogy így érjék el nagyjából 150 millió forintos adó-visszaigénylésük kifizetését - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda különleges ügyek osztályának vezetője, Csizner Zoltán alezredes kedden rendkívüli sajtótájékoztatón.

Az alezredes elmondása szerint terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az egyik elkövetőt, egy 27 éves férfit, Budapesten fogták el szombat délelőtt az ORFK bevetési egységének a segítségével, majd a tőle lefoglalt iratok alapján került rendőrkézre 38 éves társa is még aznap délután. Csizner Zoltán azt is elmondta, hogy a két férfi több millió forintot szánt tervére. Mindketten áfacsalásokról ismert személyi körbe tartoznak, korábbi ügyeikben már 300 millió forint visszaigénylésével is kísérleteztek, amit az APEH ellenőrzése akadályozott meg.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint a 27 éves férfinál az elfogásakor megtalálták és lefoglalták azt a készpénzt, amelyet a bűncselekmény végrehajtására felkért személynek szántak. Megtalálták a család életkörülményeiről készült dokumentációt is. A két férfi az APEH-vezető gyerekének elrablására részletes tervet dolgozott ki. Ebben szerepelt az is, hogy elszántságuk bizonyítása érdekében készek a gyerek megcsonkítására, sőt akár megölésére is.

A nyomozás adatai szerint az emberrablást legkésőbb ezen a héten végrehajtották volna. Az APEH-dolgozó nem tudott arról, hogy mi készül ellene, még nem fenyegették meg. "Az akkor indult volna, ha elrabolják a gyermekét" - mondta az alezredes. A gyanúsítottak előzetes letartóztatását a bíróság hétfőn elrendelte.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese az [origo] kérdésére elmondta, egyrészt örülnek annak, hogy a rendőrség ilyen eredményes volt, és felgöngyölítette idejében az ügyet. "Másrészt viszont megdöbbentünk, hogy egy köztisztviselő, miközben normálisan végzi a munkáját, ilyen helyzetbe kerülhetett" - tette hozzá az APEH elnökhelyettese. Vámosi-Nagy Szabolcs kérdésünkre elmondta, a zsarolók követelése teljesíthetetlen lett volna, korábban a bíróság már az APEH javára döntött a visszaigénylés ügyében. Az [origo] az APEH elnökhelyettesétől úgy értesült, hogy a pécsi adóhivatal egyik vezető beosztású munkatársáról van szó.

[origo]/MTI