Gátszakadásokra is számítanak

Vágólapra másolva!
Budapesten már tetőzött a Duna, és azóta lassú apadásnak indult, szakemberek szerint azonban az árvíz által fenyegetett települések továbbra sem lélegezhetnek fel, hosszan tartó árvízre kell felkészülni. A katasztrófavédelem szóvivője szerint gátszakadások is előfordulhatnak. Gyurcsány Ferenc kormányfő az árvíz elleni védekezés koordinálására kormánymegbízottat nevezett ki. Több, árvíz által érintett település polgármestere viszont állítja: a kormány nem cselekedett időben. 
Vágólapra másolva!

A Duna ugyan tetőzött a Dunakanyarban és Budapesten, de még mindig nem megnyugtató a helyzet - mondta az MTI-nek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, aki szerint a szakemberek arra is felkészültek, hogy átszakadhatnak az átázott védművek. "Megtörtént az apadás, de ez nem a győzelmi jelentésnek a helye. A víz még mindig a 2002-es szinten van" - fogalmazott Dobson Tibor. A szóvivő korábban az [origo]-nak is beszélt arról, hogy az apadás nagyon lassú, vagyis hosszan tartó áradás várható.

A szóvivő szerint arra is fel vannak készülve, hogy akár 25 ezer embert is ki kell telepíteniük a Dunakanyarban egy esetleges gátszakadáskor. Dobson Tibor azt sem tartja kizártnak, hogy a Tisza mentén is komolyabb problémát okozhat a hosszan tartó magas vízszint. Az Alföld eltérő földrajzi adottságai miatt itt akár súlyosabb helyzetet is okozhat egy esetleges gátszakadás, mint a Dunakanyarban. Dobson Tibor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a mostani árvíz során lakosságvédelmi szempontból eddig még nem alakult ki rendkívüli helyzet.

A Duna szerda hajnalban tetőzött a fővárosban 861 centiméterrel. A folyó vízállása százhúsz éve nem volt ilyen magas, a Duna vízszintje 13 centivel haladta meg a 2002-es rekordot. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) szerint a folyó Budapestnél fokozatosan apad, szombatra várhatóan 8 méterre csökken a vízállás. A Duna vízszintje szerdán délután Budapestnél, négy órakor 852 centiméter volt. A védekezésben továbbra is csaknem hatszázan vesznek részt, 67 szivattyú és három úthenger dolgozott a védvonalaknál - közölte Grafjódi Gabriella, a Budapesti Polgári Védelem szóvivője.

"Most vizsgáznak a budapesti védvonalak" - mondta az [origo]-nak Bátori Marianna, a védekezés szakmai irányítását végző FCSM szóvivője. Bátori szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy rekordidő alatt kellett felkészülni a hirtelen jött árvízre, ami ráadásul jóval hosszabb ideig tart, mint a 2002-es árhullám. A szóvivő hozzátette: egyelőre úgy tűnik, hogy a védvonalak jól bírják a terhelést, az éjszaka folyamán csak egy-két buzgár tört fel a gátak mentén, ezeket azonban sikerült idejében elfojtani.

Bíráló polgármesterek

Szerdán a kormány az árvízvédelmi cselekvési terv végrehajtásának koordinálására és az újjáépítési feladatok előkészítésére kormánymegbízottá nevezte ki Dudás Ferencet, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Dudás Ferenc elmondta: monitoring-rendszert alakítottak ki, és óráról órára figyelemmel kísérik, hogy áll a végrehajtás. A polgármestereket pedig arra kérte, jelezzék a problémákat.

Eközben nyílt levelet írt a miniszterelnöknek Nagymaros, Sződliget és Máriakálnok polgármestere, amelyben bírálják a kormányt. A levélben az áll: "A kormány az árvízi védekezéssel kapcsolatosan nem minden intézkedést tett meg időben. Késlekedett az árvízvédelmi veszélyhelyzet kihirdetésével, ezért a védekezésben részt vevő önkormányzatok igen nehéz helyzetbe kerültek." A három polgármester közül kettő - a nagymarosi Edöcsény András és a sződligeti Soós Gábor - független jelöltként nyert 2002-ben, a máriakálnoki Széles Sándor viszont a Fidesz jelöltjeként indult.

A Pest megyei védelmi bizottság elnöke, Szabó Imre MSZP-s országgyűlési képviselő válaszlevelében arra kéri politikustársait, hogy tegyék félre a pártpolitikai megfontolásokat. "Fogadják meg legalább Orbán Viktor tanácsát, és ne használják kampánycélokra ezt a problémát" - fogalmaz a szocialista képviselő, hozzátéve, hogy kormány kedden 180,4 millió forint támogatásról döntött az árvízzel sújtott Pest megyei önkormányzatok kérésére. Szabó Imre állítása szerint a pénz már megérkezett a 14 érintett településre.

Kampány a gátakon

Batiz András kormányszóvivő felszólította a Fidesz elnökét, hogy ne használja kampánycélokra az árvíz miatt kialakult helyzetet. A kormányszóvivő elmondta: az árvízi védekezésnek és a helyreállításnak nincs pénzügyi akadálya. Batiz András mindezzel arra reagált, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Nagymaroson kijelentette: "Hiába van pénz, ha ott, ahol szükség van rá, a védekezés helyszínén, nem lehet hozzáférni. A társadalmi lelkesedés megtartja a gátat egy ideig, még magasítja is, de egy idő után fizetni kell." Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdán bejelentette: a Fidesz ötmillió forintot adott a fővárosi árvízi kárelhárításra a vasárnapi szolidaritás napi adománygyűjtésen összegyűlt pénzből.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy a Duna apadásnak indult, hosszan elnyúló árhullámra kell felkészülni. Persányi hozzátette: a Dunakanyarban megkezdődött apadást a közeljövőben várható esőzések megakaszthatják ugyan, de előrejelzések szerint a vízszint az előző napok vízállása fölé már nem emelkedik. A környezetvédelmi miniszter szerint az árvízvédelmi költségek 1 milliárd 700 millió forintot tesznek ki. A belvíz elleni védekezésre pedig 2 milliárd 355 millió forintot költött a kormány.

Szerdán virradóra 516-ról 549-re nőtt az elmúlt hetekben az ár- és belvíz miatt kitelepítettek száma. Többségüket Pest megyében kellett kitelepíteni. Eddig összesen 65 település 103 ingatlanáról kellett embereket elköltöztetni, a veszélyben lévő épületek száma mintegy 12 ezer. Szerdán az ország folyóin 2901 kilométeren van árvízi készültség, ebből 1303 kilométeren harmadfokú, 158 kilométeren pedig rendkívüli. A védekezésben mintegy 25 ezren vesznek részt, hivatalos szervek állománya és civil önkéntesek megközelítőleg fele-fele arányban.

A tizenkét pontos árvízvédelmi programot kedden fogadta el a kormány. Ennek értelmében a pénzügyminiszter azonnal köteles átutalni az árvízi védekezéshez szükséges összegeket. A kormány döntött egy 300 millió forintos árvízi alap létrehozásáról is. Ebből az alapból készpénzben biztosít gyorssegélyt azoknak az embereknek, akiknek biztonságát fenyegeti az árvíz. A gyorssegélyt az érintett települések önkormányzatain keresztül folyósítják. A rendkívüli árvízveszély miatt pedig hétfőn árvízvédekezési vészhelyzetet hirdetettek ki. A vészhelyzet a Dunán a Komárom-Esztergom-Budapest-Tass szakaszra, illetve az Ipoly folyón Ipolytölgyes és a torkolat közötti szakaszra terjed ki.